A körmök színe, formája vagy növekedésük üteme is utalhat egészségi állapotunkra. Mutatjuk, milyen árulkodó jelekre érdemes odafigyelni!
Körmeink állapota egészségünkről is sokat elárul. Bár nem minden elváltozás jelent súlyos betegséget, hiszen külső hatások (például valamilyen sérülés, körömlakk helytelen használata) is okozhatnak változást, bizonyos mintázatok figyelmeztetők lehetnek. Íme néhány jel, amely komoly betegségekre is felhívhatja a figyelmet - írja a Házipatika.com.
Dobverőujj, körömmegvastagodás
A dobverőujj az ujjvégek megvastagodásával és a köröm félgömbszerű, lefelé hajló ívével járó elváltozás. A köröm szinte ráborul az ujjbegyre, ami hosszabb ideje fennálló oxigénhiányt jelezhet. Ez az állapot leggyakrabban krónikus tüdőbetegségek, például tüdőfibrózis vagy COPD esetén alakul ki, de szívbillentyű-problémák, májcirrózis vagy akár daganatos megbetegedések is állhatnak a háttérben. A jelenséget az okozza, hogy a csökkent oxigénszint hatására az ujjvégekben megnő a kötőszöveti állomány, így a köröm és az ujj formája fokozatosan megváltozik.
Kanálköröm (koilonychia)
A kanál formájú köröm a közepén besüpped, szélei pedig felfelé hajlanak, mintha egy apró kanalat formáznának. Ez a jelenség leggyakrabban vashiányos vérszegénység következménye, de előfordulhat pajzsmirigy-alulműködésben, krónikus májgyulladásban vagy öröklött rendellenességként is. Az ilyen körmök általában elvékonyodnak, könnyen törnek, és gyakran együtt járnak általános tünetekkel, mint a fáradékonyság vagy a sápadt bőr.
Fehér- vagy sávos elszíneződések (Mees-sáv, Muehrcke-sáv)
A körmökön megjelenő, vízszintes fehér sávok hátterében is több dolog állhat. Az úgynevezett Mees-vonalak a körömlemezen belül futnak, és a köröm növekedésével együtt elmozdulnak; gyakran fordulnak elő nehézfém-mérgezés, súlyos fertőzés vagy kemoterápia után. A Muehrcke-vonalak ezzel szemben nem mozdulnak a növekedéssel, mivel a körömágyban helyezkednek el, és alacsony fehérje- vagy albuminszintre utalhatnak, ami máj-, vese- vagy szívbetegségeknél figyelhető meg.
Terry- és Lindsay-köröm
A Terry-köröm esetében a köröm nagy része tejszerűen fehér, csak a vége rózsás-vörös árnyalatú. Ez a látványos kontraszt gyakran májcirrózisban, szívelégtelenségben vagy cukorbetegségben fordul elő. A Lindsay-köröm hasonló jelenség, de itt a köröm alsó része fehéres, a felső sötétbarna vagy szürkés. Ez a típus elsősorban krónikus vesebetegségre jellemző, mivel a vér pigmentösszetételének megváltozása okozza a színeltérést.
Pontozott köröm
A köröm felszínén megjelenő apró mélyedések, mintha tűvel szúrták volna meg, többnyire pikkelysömör (pszoriázis) következményei. Előfordulhatnak azonban atópiás dermatitisz, foltos hajhullás (alopecia areata) és bizonyos ízületi gyulladásos betegségek mellett is. Ilyenkor a köröm gyakran elszíneződik, megvastagszik, vagy leválik a körömágyról.
Barázdák, bemélyedések (Beau-vonalak)
A köröm keresztirányú bemélyedéseit Beau-vonalaknak nevezzük. Ezek akkor alakulnak ki, ha a köröm növekedése egy időre lelassul vagy leáll, például súlyos fertőzés, magas láz, kemoterápia, hirtelen fogyás vagy erős stressz következtében. A barázda mélysége és helye segíthet meghatározni, mikor történt a szervezetet ért megterhelés, hiszen a köröm növekedési üteme viszonylag állandó.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.