Ahogy a hőmérséklet 10 fok alá süllyed, a nők a meleg lakásban is képesek több réteg pulcsiban ücsörögni, sőt, sokszor alváshoz is zoknit húznak, míg a férfiak jól elvannak rövidnadrágban és pólóban otthon. Eláruljuk, miért fázósabbak a nők, mint a férfiak.
A dolog az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet érdeklődését is felkeltette, és utánajártak, tényleg igaz-e ez a feltételezés. Azaz, hogy fázósabbak a nők, mint a férfiak. A kutatóknak az is célja volt, hogy jobban megértsék, hogyan szabályozza az emberi szervezet a saját belső testhőjét - írja az origo.hu.
Több okot is találtak: ezért fázósabbak a nők, mint a férfiak
A kísérlet alapját 16 nő és 12 férfi adatai adták: először megmérték a testhőmérsékletüket, majd beültették őket egy klimatizált helyiségbe, és 5 órán keresztül különböző hőmérsékletnek tették ki őket 17 és 31 Celsius-fok között. A kutatók ez idő alatt rendszeresen mérték a résztvevők testhőmérsékletét, illetve a beszámolóikra hagyatkoztak, azzal kapcsolatban, hogy fáznak-e, vagy hogy tapasztalnak-e hidegrázást.
Érdekes módon a nők testhőmérséklete magasabb volt a férfiakénál, ahogy csökkent a helyiség hőmérséklete.
A PNAS folyóiratban közölt tanulmány szerzői állítják: a magasabb testhő annak tudható be, hogy a nők teste jellemzően kisebb, míg a testzsírszázalékuk jellemzően magasabb, mint a férfiaké.
Az is kiderült továbbá, hogy a nőknél jóval alacsonyabban van a „kritikus hőmérséklet”, ezért a testük anyagcsere-változtatásokat vet be, hogy melegen tartsa őket.
További okok, amiért fázósabbak a nők, mint a férfiak
- Az egyik fontos különbség nők és férfiak között az izomtömeg mennyisége. A férfiak teste 40 százalékban izomból áll, a nőké 25 százalékban. A hőtermelő képesség is ehhez idomul. Mivel a férfiak több izommal rendelkeznek és az izmokban jóval több hőt szállító ér található, mint a kötőszövetben és a zsírrétegben, természetes, hogy a férfiek kevésbé fáznak, a nők viszont annál inkább.
- A zsír eloszlása is más a férfiak és a nők testében. A zsír általában a nők hasára, csípőjére, fenekére és combjára koncentrálódik, ami hőtechnikai szempontból nem sok előnyt jelent. A férfiak testén sokkal arányosabban oszlik el a zsírréteg, így a testhőmérsékletük is egyenletes szinten marad.
- A férfiakéval ellentétben a nők bőrének felhámja 15 százalékkal vékonyabb. Emiatt a testhőmérsékletük eleve alacsonyabb.
- Amiért még fázósabbak a nők, mint a férfiak, az az, hogy keringési rendszerük jóval érzékenyebben és hatékonyabban működik. Ha esik a hőmérséklet, a nők szervezete ezt azonnal érzékeli, és a vért önmaga, terhesség esetén pedig a magzat védelmére fordítja: a keringést a bőrfelszínről és a végtagokból a test belseje felé irányítja. Érdekes továbbá az is, hogy a férfiak kevesebb testmozgással is látványosabb egészségügyi előnyökre tesznek szert, mint nőtársaik.
Mindeközben ezt állítják a holland kutatók
Egy holland kutatás szerint azok a nők, akik zoknit viselnek szeretkezés közben, nagyobb eséllyel és rövidebb idő alatt juthatnak el a csúcsra. A zokni ugyanis egyrészt melegen tartja a lábat, másrészt a melegség az agy azon területeire is jótékonyan hat, amelyek a szorongásért, a félelemért és a veszélyérzetért felelősek. Röviden: pont azokat az érzeteket befolyásolja pozitív irányba, amelyek a csúcsra jutásban a nők esetében kiemelt szerepet játszanak.
Mit tehet a fázós nő, hogy kevésbé legyen fázós?
Elsősorban a vérkeringésen érdemes javítani. Erre az egyik legalkalmasabb módszer a sport, a legjobb házi praktika pedig a torma (napi 1-2 evőkanál frissen reszelt, például salátába keverve) és a cickafarkos teakeverék.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.