5 élelmiszer, amitől jó illatod lesz – eltüntetik a kellemetlen testszagokat
5 élelmiszer, amitől jó illatod lesz – eltüntetik a kellemetlen testszagokat
 / Mozaik

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy rohanós reggelen elfelejtettünk dezodort használni, kissé kellemetlen szagú volt a cipőnk, amikor lekerült a lábunkról, vagy éppen olyat ettünk, amitől odalett a friss leheletünk. Ezek mind természetes dolgok, hiszen kár lenne örökké mellőznünk a fokhagymát az életünkből, vagy pusztán azért nem felvenni egy cipőt, mert tudjuk, hogy harisnyával együtt bizony már volt, hogy rossz szaga lett. Szerencsére azonban több olyan házi praktika is van, amitől hamar jó illatod lesz, mert szinte varázsütésre eltüntetik a kellemetlen testszagokat.

Citrusfélék

A friss citrusfélék, például a citrom és a narancs fogyasztása a számos ismert egészségügyi előnyük mellett még a testszagok orvoslásában is segíthetnek. Dr. David Colbert, a The High School Reunion Diet című könyv szerzője szerint a citrusfélékben található savak segítenek segítenek áthaladni a víznek a szervezetünkön. Mivel rostokat is tartalmaznak, mindezt lassan teszik, és kiöblítik a méreganyagokat, amelyek hozzájárulnak a testszagokhoz. Tehát ha zavar a testszagod, próbálj meg valamilyen citrusfélét enni, és nagy valószínűséggel hamarosan javulást tapasztalhatsz - írja a bien.hu.

Tej

Ha egy nagy tányér fokhagymakrémleves vagy egy alaposan megkent fokhagymás lángos után elég csípős a leheleted ahhoz, hogy elriasszon egy egész családot, akkor tej mindenképpen legyen a hűtőszekrényedben. Az Ohiói Egyetem egy 2010-es tanulmánya szerint ugyanis egy pohár tej az étkezés mellé jelentős segítséget nyújthat a kellemetlen lehelet ellen. A vizsgálat szerint a magas víz- és némi zsírtartalmú italok, például a tej fogyasztása segíthet csökkenteni a fokhagymás leheletet, és elfeledteti a fokhagymaszagot. Szerencsére mind az alacsonyabb, mind a magasabb zsírtartalmú tejek képesek csökkenteni a fokhagymában lévő kénvegyületek hatását, amelyek az erős szagot okozzák.

Almaecet

Az almaecet számos jótékony hatásának egy részéről minden bizonnyal te is hallottál már. Ilyen az emésztési problémák csökkentése, vagy a fogyás elősegítése is, de gondoltad volna, hogy még a kellemetlen lábszag leszámolásában is segíthet? Ezt pedig nemcsak a rengeteg tapasztalat, hanem orvosok által végzett kutatások is igazolják. Dr. Johanne Youner szerint az almaecet elpusztítja a baktériumokat és úgymond megszárítja a felesleges izzadságot, ami a lábszag két leggyakoribb oka. Vagyis egy igazán jó, hatékony és olcsó gyógymódról van szó. Ha te is ki szeretnéd próbálni azt a módszert, csak adj hozzá ½ csésze almaecetet egy liter langyos vízhez, és áztasd be a lábadat 20 percre, majd ha a későbbiekben is szükségét érzed, heti kétszer ismételd meg ezt az eljárást.

Kukoricakeményítő

Előfordult már, hogy vendégségben, vagy otthon, a nap végén levetted a cipődet, és egyből azt vetted észre, hogy rossz szaga van? Ennek oka, hogy a zárt cipő hajlamos a szagok megkötésére. Az ugyan teljesen természetes, hogy a lábunk izzad, de a meglehetősen gyakori szűk, nem lélegző cipők csapdába ejtik az izzadságot, ami aztán kellemetlen szagot idéz elő. Erre lehet jó megoldás a kukoricakeményítő, ami képes felszívni a felesleges nedvességet, és semlegesíti a szagokat. Így amikor otthon leveted a cipődet, és rossz a szaga, egyből érdemes beleszórnod némi kukoricakeményítőt.

Fehér halak

Dr. David Colbert arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyomrunk és az egész bélrendszerünk állapota szorosan összefügg mindazzal, amit a bőrünkön tapasztalunk. Kutatások, köztük egy prágai tudósok által végzett, a Chemical Senses című folyóiratban közzétett tanulmány szerint a vörös húsok összefüggésbe hozhatók a rossz testszaggal. Éppen ezért Dr. Colbert a fehér halak fogyasztását javasolja helyettük, mivel azok megemésztése során nem termel kellemetlen szagokat a bőrünk. Így lapos halból, tőkehaból vagy például tilápiából is érdemes többet enned, a vörös húsok fogyasztását pedig mérsékelned.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.