A rák a világ második legtöbb áldozattal járó betegsége, mely Magyarországon is jóformán népbetegségnek számít - férfiak körében a hörgő- és tüdődaganat, nők körében pedig az emlődaganat a leggyakoribb, a betegek száma pedig évről évre nő. A WHO a kockázati tényezők közül a egészségtelen életmódot, azaz a mozgásszegény életet és a helytelen táplálkozási szokásokat is kiemeli - nem véletlenül ajánlják a szakértők, hogy a tányér fele mindig zöldségekből álljon.
Lignántartalmú ételek
A növényi eredetű élelmiszerek gyakori fogyasztása nemcsak rost-, hanem lignántartalmuk miatt is igencsak előnyös, mivel ennek a biológiai vegyületnek rákellenes hatását mutatták ki, és a szív-érrendszeri betegségek kockázatát is csökkentheti. Ez a három tünet súlyos szívproblémára utalhat - írja a femina.hu.
A lignánok a fitoösztrogének egy csoportját képezik, ezek olyan antioxidáns hatású vegyületek, melyek elősegítik az ösztrogén termelődését, szabályozzák a hormonháztartást. A lignánok a növényekben alapvetően azért termelődnek, hogy védjék őket a környezetben lévő ártalmas anyagokkal, hatásokkal szemben, de az emberi szervezetre is kihatnak.
Már 2011-ben górcső alá vették a lignánokat, és felfedezték, hogy csökkenthetik a koszorúér-betegségek és egyéb szív-érrendszeri megbetegedések rizikóját, gátolják a rákos sejtek szaporodását bizonyos típusú rákoknál, mint a vastagbélrák vagy nőknél a menopauza után kialakuló mellrák esetében. Emellett a bélflórát is helyreállítják, mert táplálják a jótékony bélbaktériumokat.
Alább látható egy lista, mely egy 2019-es, átfogó tanulmány alapján készült, melyben 113 kutatás eredményét szemlézték. A lignán mennyiségét 100 gramm/milligramm arányban állapították meg, és ezekben az élelmiszerekben találták a legtöbbet:
- szezámmag: 257,6 mg (ugyanennyi olajban 1294,75 mg van),
- brokkoli: 98,51 mg,
- kesudió: 56,33 mg,
- kelbimbó: 50,36 mg,
- zöldbab: 22,67 mg,
- lila és fehér káposzta: 18,1 - 21,51 mg,
- savanyú káposzta: 18,3 mg,
- körte: 15,56 mg,
- zöld kaliforniai paprika: 12,54 mg,
- sárgabarack: 11,57 mg.
Természetesen nem lehet azt állítani, hogy ez egy csodaszer lenne, de a fentebb lehivatkozott kutatások mindegyike azt sugallja, hogy az eddigi biztató eredmények alapján érdemes tovább vizsgálni a lignánok áldásos hatásait, és még több bizonyítékkal, emberekkel végzett kísérletekkel alátámasztani azokat.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.