Rendkívül fontos szerepet tölt be szervezetünk működésében, így érthető, ha biztosra szeretnénk menni testünk magnézium iránti szükségleteinek biztosításában.
A magnézium esszenciális ásványi anyag. Több száz enzim, azokon keresztül pedig megannyi változatos biokémiai folyamat szabályozásában vesz részt az emberi szervezetben. A teljesség igénye nélkül, közreműködik az izomműködésben, az idegi jelátvitelben, az energiatermelésben, a szívritmus-szabályozásban és a csontok egészségének megőrzésében. Ugyancsak nélkülözhetetlen a vérnyomás és a vércukorszint kontrolljához – írja oldalán a Houstoni Metodista Kórház. Egy szó, mint száz, egészségünk rövid és hosszú távú megőrzéséhez egyaránt szükség van megfelelő magnéziumpótlásra. Hiánya már a korai stádiumban olyan panaszokat okozhat, mint az étvágytalanság, hányinger, fáradtság és gyengeség, az állapot súlyosbodásával pedig egyebek mellett felléphetnek izomgörcsök, szívritmuszavarok is - írja a Házipatika.com.
Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) vonatkozó leírása szerint a tüneteket eredményező magnéziumhiány nem gyakori – legalábbis a változatos és kiegyensúlyozott táplálkozást folytató, egészséges felnőttek körében. Akadnak azonban olyan tényezők, amelyek hajlamosíthatnak rá. E körbe tartozik a 2-es típusú cukorbetegség, az alkoholfüggőség, továbbá egyes felszívódási zavart kiváltó emésztőrendszeri problémák, mint a Crohn-betegség és a cöliákia. Végezetül érdemes megemlíteni, hogy az étkezéssel bevitt magnézium hasznosulása a kor előrehaladtával is jellemzően gyengül, amihez időskorban gyakran társul eleve csökkent táplálék- és így magnéziumbevitel, valamint krónikus betegségek és állandó gyógyszerszedés is. Ennél fogva tehát, noha a legutóbbi hazai táplálkozási felmérés (OTÁP 2019) alapján a felnőtt lakosság magnéziumbevitele általában véve megfelelő, egyes esetekben mégis jelentkezhet átmeneti vagy tartósabb hiányállapot.
Hogyan pótoljuk a magnéziumot?
Az ásványi anyag számos növényi és állati eredetű élelmiszerben megtalálható. Legjobb étrendi forrásai között említhetők a zöld leveles zöldségek, hüvelyesek, olajos magvak és teljes kiőrlésű gabonák. Normál esetben a táplálékkal bevitt magnézium 30-40 százaléka tud felszívódni és hasznosulni a szervezetben. Ezenkívül szükség esetén számos táplálékkiegészítő is elérhető a boltokban, gyógyszertárakban étrendünk támogatására, a magnéziumbevitel növelésére. Felnőtt férfiak számára napi 350, nőknek napi 300 milligramm magnézium fogyasztását javasolja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA). Ekkora bevitel mellett a magnéziumpótlás biztonságosnak tekinthető, nem áll fenn a túladagolás kockázata.
Mint azt a New York-i Mount Sinai kórház írja, különböző kutatások szerint a rendszeres magnéziumpótlás többféle egészségügyi probléma enyhítésében is hasznos lehet. Fontos hangsúlyozni, hogy a tudományos eredmények vegyes összképet mutatnak e téren, ezzel együtt a magnézium a többi között az alábbi panaszok esetén hozhat javulást:
- depresszió
- prediabétesz és 2-es típusú cukorbetegség
- fibromialgia
- zajhatás okozta hallásromlás
- szívritmuszavarok és szívelégtelenség
- magas vérnyomás
- migrén
- csontritkulás
- premenstruációs szindróma (PMS)
- nyugtalan láb szindróma
Fontos az elővigyázatosság
Mindenképpen javasolt háziorvosoddal konzultálni, mielőtt elkezdenél magnéziumot szedni. Ennek oka, hogy ezek az étrend-kiegészítők nem megfelelően alkalmazva kölcsönhatásba léphetnek többféle gyógyszerrel, módosítva, gyengítve akár azok hatását. E körbe tartoznak például a csontritkulás kezelésében alkalmazott biszfoszfonátok, antibiotikumok, vízhajtók, refluxra szedett protonpumpagátlók. Egyes szív- és veseproblémák fennállása esetén pedig eleve ellenjavallott lehet a magnéziumszedés. Nem mellesleg a magnézium gyakori mellékhatásként gyomorpanaszokat, hasmenést válthat ki, így már csak ezért is ajánlott szakember felügyelete mellett folytatni a kúrát.
Mindezeken felül a hatékonyabb felszívódás érdekében célszerű a magnéziumot B-vitamin-komplexszel együtt szedni. Különösen fontos e szempontból a B6-vitamin, amelynek szervezetbeli szintje nagyban meghatározza, mennyi magnéziumot tudnak a sejtek hasznosítani. Gyógyszerekkel együtt pedig sose szedjük az ásványi anyagot: várjunk a kettő között legalább 2-3 órát.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.