Hányinger: így csillapíthatjuk otthon!
Hányinger: így csillapíthatjuk otthon!
 / Mozaik

A hányinger nagyon gyakori tünet, melyet szédülés, izzadás, hidegrázás, fejfájás kísérhet, de nem feltétlenül végződik hányással. Általában nem jelent súlyos problémát, de igen kellemetlen és kimerítő lehet. Mit tehetünk ellene?

Hirdetés

Természetesen érdemes először kideríteni, hogy pontosan milyen betegség áll a hányinger hátterében, mert az alapbetegség kezelésével a hányinger is elmúlik, vagy legalábbis jelentősen csökkenhet. A hányinger kezelésére számos gyógyszer is a rendelkezésünkre áll, de néhány egyszerű, otthoni módszerrel is enyhíthetjük a kellemetlen tüneteket - írja a Házipatika.com.

A gyömbérről a legtöbb ember jól tudja, hogy nagyszerűen használható a különböző gyomorbántalmak ellen, így a hányingert is csökkenti. A gyömbérben található illóolajok és vegyületek hatással vannak nemcsak a gyomorra és a bélrendszerre, de az idegrendszerünkre is, ennek köszönhetően nyugtató hatásúak. A gyömbért ráadásul a várandós kismamák is használhatják a terhesség alatt fellépő, reggeli rosszullét ellen. Egy kis darab friss gyömbért pucoljunk meg, reszeljünk le, majd ebből egy teáskanálnyit forrázzunk le két deci vízzel. Fedjük le, hagyjuk hatni öt percig, majd tegyünk hozzá egy kevés citromlevet és mézet. Még melegen kortyolgassuk el.

A borsmenta nyugtató hatással van a gyomor nyálkahártyájára, így enyhíti a hányingert, és ehhez hozzájárul görcsoldó tulajdonsága is. Az egyik legegyszerűbb módszer, ha borsmentateát készítünk és ezt isszuk meg naponta két-három alkalommal, de az is segíthet, ha egy textil zsebkendőre cseppentünk néhány csepp borsmenta illóolajat, és ezt szagolgatjuk, ha ránk tör a rosszullét.

Hirdetés

A citromban található hatóanyagok csökkentik a hányingert A citromban található hatóanyagok szintén a segítségünkre lehetnek, főleg akkor, ha a hányinger mellé egyéb tünetek is társulnak, például fokozott gázképződés, puffadás vagy gyomorégés. Keverjünk össze egy teáskanál mézet és egy teáskanál citromot , majd ezt lassan szopogassuk el. A kortyonként megivott citromos víznek is hányingercsökkentő hatása van. Ha a hányinger olyan erős, hogy nem bírunk semmit lenyelni, vágjunk félbe egy citromot, és alaposan szagolgassuk meg. A citrom illata is segíthet a rosszullét elleni küzdelemben.

A kömény és az édeskömény egyaránt stimulálja az emésztőenzimek termelődését, nyugtatja a gyomrot és a beleket, segít a fokozott gázképződés és a puffadás enyhítésében. Mindkét növény magjából könnyen készíthetünk teát, ehhez egy teáskanál magot tegyünk egy bögrébe, forrázzuk le, majd fedjük le és hagyjuk tíz percig állni. Szűrjük le, majd lassan kortyoljuk el. A magokat se dobjuk ki, az elrágcsálásukkal is segíthetjük a szervezetünk öngyógyító munkáját.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.