Így fogyj leghatékonyabban a 20-as, 30-as, 40-es éveidben
Így fogyj leghatékonyabban a 20-as, 30-as, 40-es éveidben
 / Mozaik

Bár a kor csak egy szám, fogyás szempontjából már figyelembe kell venni a testi változásokat is. Egy húszéves szervezet jóformán bármit kibír, ezért tudjuk annyira kisajtolni fiatal éveinkben. Aztán, ahogy öregszünk, úgy kell lassítanunk, átformálnunk életmódunkat. Legalábbis, ha az egészség a fő cél.

Hirdetés

Fogyás a 20-as éveinkben

A fiatal szervezet csodálatosan működik. Képes gyorsan reagálni a változásokra, pörög az anyagcsere és gyakorlatilag hetek alatt látványos eredményeket érhetünk el egy diéta során. Minden sokkal gyorsabb és intenzívebb. Ezért, ha még a húszas éveidet taposod, használd ki a gyorsan pörgő szervezeted minden áldásos hatását és ekkor érdemes megalapoznod a személyre szabott egészséges életmódodat. Amibe természetesen beleférnek a bulizós hétvégék is, sőt kifejezetten ez teremti majd meg a harmóniát - írja a bien.hu.

Ebben a korszakban elég egy minimális odafigyelés, néhány lépés az egészséges életmód felé és minden fogyókúra sikeres lesz. A gyorséttermi koszt helyett próbálj áttérni a főzésre, mert akkor pontosan tudod majd, hogy mi kerül a tányérodra. Már ekkor kezdj el valamit sportolni (ha eddig nem tetted volna), ezzel megalapozva a testi állóképességedet is. A rendszeres otthoni torna is tökéletes erre a célra, tulajdonképpen bármi, amivel mozgásba hozod a testedet.

Fogyás a 30-as éveinkben

Ekkor még azért fittek vagyunk és egészségesek, persze, ha kellőképp odafigyelünk magunkra. A szomorú igazsághoz, viszont az is hozzátartozik, hogy ekkor kezdjük el érzékelni testünk első jelzéseit, miszerint már átléptünk a harmadik X-be. Már nem bírjuk úgy a bulikat és a velük járó kialvatlanságot, a másnapról pedig ne is beszéljünk. Ismeretlen fájdalmak jelentkeznek a testünkben, ami mozgáshiányos életmód hatására csak fokozódhat.

Hirdetés

Még fiatal és friss a szervezet, de már nem annyira golyóálló, mint a húszas években. Éppen ezért a fogyókúrát is sokkal inkább személyre szabottan kell alkalmazni. Ami működik a barátunknak, nem biztos, hogy nálunk is beválik, hiszen a nőknél különösen nagy hormonális változások zajlanak a szervezetben, már ekkortájt is. Tehát a fogyókúra sokkal több türelmet és lemondást igényel. Lehet már nem lesz elég, hogy három hamburger helyett csak egyet eszel.

Bizony el kell kezdeni az adagok csökkentését, ami az emésztőrendszerre is jótékony hatással lesz, hiszen a harmincas évekre az is lelassul, és jóval nehezebben küzd meg a hatalmas adagokkal. Érdemes a cukrot természetes édesítőre cserélni és a sóval is óvatosan bánni. Az állati fehérjék, tejtermékek csökkentésével is tovább kíméljük a gyomrunkat. Mindezek mellett pedig iktass be minimum két sportolós napot, lehetőleg olyan mozgásformával, amit élvezel.

Fogyás a 40-es éveinkben

Ezek a vízválasztó évek, hiszen vannak nők, akik már ebben a korszakban szembesülnek a menopauza első tüneteivel. Mivel hormonálisan folyamatos változásban vagyunk, ezért ez testileg és lelkileg is megterhelő időszak. Ez gátolhatja a fogyás mértékét, ezért ekkortájt különösképp fontos, hogy türelemmel és szeretettel álljunk testünkhöz. A fogyás ekkor igencsak stagnálhat, megeshet, hogy a legnagyobb küzdelmek árán is csak hónapok után mozdul meg a mérleg nyelve. Ekkor sok nő pánikolva sanyargatja magát, salátán és leveken élnek, amire persze a szervezetük nem fogyással reagál, hanem raktározással.

Ahogy idősödünk, testünk egyre kevesebb ételt kíván, viszont az alapvető tápanyagforrást biztosítanunk kell számára. Ebben a korban célravezető lehet egy mediterrrán jellegű étrend, ami sovány húsokból, halakból és friss zöldségekből áll. A nassolás visszaszorítása is jótékony hatással lesz a fogyásra, hiszen ekkor már jóval nagyobb mértékben raktároz a szervezet. Éheztetni, viszont semmiképpen nem szabad magunkat, ugyanis ez garantált hízáshoz vezethet. Érdemes a kalóriákat már jobban számolgatni és ne feldkezzünk meg a mozgás fontosságáról sem. Lehet ez egy kiadós séta, jóga, pilates, vagy bármi, ami pozitív hatással lesz a testre és elmére.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.