Nap mint nap sokan iszunk teát azért, hogy növeljük a folyadékbevitelünket, több energiához jussunk, felmelegedjünk, vagy egyszerűen csak mert jól esik belekortyolni. De tudtad, hogy egyes teák még a hasi zsír elégetését is megkönnyítik? Így ha már régóta vágysz arra, hogy formába hozd magad, de a hasaddal egyszerűen még mindig nem vagy elégedett, akkor fogj egy bögrét, és próbáld ki ezeket a nagyszerű teákat!
Zöld tea
A zöld tea világszerte nagy népszerűségnek örvend, ami a rengeteg pozitív tulajdonságát tekintve nem is csoda. Természetesen a fogyás elősegítésében vállalt szerepét is tanulmányozták már a kutatók, és igazán biztató eredményekre jutottak. Ugyanis sokunk nagy kedvencének rendszeres fogyasztása az egyik legjobb lehetőség arra, hogy fokozzuk az anyagcserénk működését - írja a bien.hu.
A zöld tea mellett szól például, hogy gazdag katechinekben; olyan antioxidánsokban, amelyek a zsírégetést is elősegítik. Egy kísérlet egész pontosan arra az eredményre jutott, hogy azok a ők, akik körülbelül három hónapon át zöld teát ittak, nagyobb súlycsökkenést és kisebb derékbőséget tudtak elérni, mint azok, akik egyáltalán nem fogyasztás. Ugyanez a hatás igaz érvényes a matchára is, ami egy nagyon erős, porított zöld tea, így abból is érdemes lehet rendszeresen innod.
Fekete tea
A fekete tea is egy roppant népszerű verzió, amelybe az Earl Grey és az English Breakfast teák is beletartoznak. Több oxidáción megy keresztül, mint más teafajták, így a levelei erőteljesen megbarnulnak, és ez adja a fekete tea jellegzetes sötét színét. Nagyobb mennyiségű koffeint tartalmaz, ami segít, hogy energikusabbak legyünk, és motiváltabban álljunk hozzá a sportoláshoz, de az anyagcserénket is serkenti. Ez azonban még közel sem minden.
A fekete teának termogenikus hatása van, így ideiglenesen megemelheti a testhőmérsékletünket és fokozhatja a kalóriaégetést. Emellett gátolhatja egyes olyan enzimek aktivitását, amelyek részt vesznek a zsír emésztésében és felszívódásában, ami fogyási célok vagy a hasi zsír eltüntetésének szándéka esetén különösen sokat számíthat. Az pedig már csak a ráadás, hogy a fekete tea elősegíti a jóllakottságérzetet és képes csökkenteni az étvágyunkat, ami szintén nagy segítség lehet a hasi zsír elégetéséhez vezető út során.
Oolong tea
Nem szereted a zöld teát, és a fekete tea sem áll túl közel hozzád? Akkor próbáld ki az oolong teát! Ez a részben oxidált tea merészebb ízvilággal rendelkezik, mint a zöld tea, de lágyabb, mint a fekete tea, és a hasi zsír elégetésében is segíthet. Ugyanis szintén tartalmaz olyan értékes antioxidánsokat, amelyek megkönnyíthetik a fogyást és javíthatják a testünk zsíranyagcseréjét. Csak kóstolj meg belőle egy csészével, és könnyen lehet, hogy egyből a kedvenceddé fog válni.
Fehér tea
A fehér tea egy igazán különleges teafajta; a legkevésbé feldolgozott verziója a teáknak, amelynek köszönhetően lágy, enyhén édeskés íze van. Egyes vizsgálatok szerint jót tehet a szájüregünk általános egészségi állapotának, sőt a rákos sejtek leküzdésében is segíthet. Ami a fogyásban és a testzsírcsökkentésben betöltött szerepét illeti, a benne található katechineknek köszönhetően hasonlóan nagy segítség lehet, mint a zöld tea.
Gyógynövényes teák
A gyógynövényes teák a hagyományos teáktól eltérően jellemzően nem tartalmaznak koffeint, és leginkább különféle gyógynövények, fűszerek és gyümölcsök keverékéből készülnek. Közéjük tartozik többek közt a gyömbéres tea, a hibiszkusz tea, a rooibos tea vagy a borsmenta tea is. Bár az összetevőik és azoknak az aránya eltérő, a kutatások szerint általában véve is előnyös lehet a fogyasztásuk, ha nem vagyunk elégedettek az alakunkkal, illetve összességében is jót tehetnek az egészségünknek. Így a különféle gyógyteákkal is bátran számolhatsz, ha éppen a hasi zsír eltüntetésén dolgozol, de egyébként is bátran kipróbálhatsz belőlük különféle verziókat.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.