Azt biztosan te is észrevetted már, hogy figyelned kell az étkezésedre, ha nem akarsz állandóan kozmetikushoz menni a pattanásoktól kicsattant arcbőröd miatt. Lássuk végre mindazt a 10 ételt és italt, amely fogyasztása bizonyosan pattanások kialakulásához vezet.
Tejtermékek
Még kiskoromban mondta sokat nagymamám, hogy „Ne igyál annyi tejet, fiam, mert kivirágzik a fejed!” Igaza volt. A tej és a tejtermékek sajnos aknét, pattanásokat okozhatnak. A kutatók folyton dolgoznak azon, hogy kiderítsék, miért lehet ez, de egyelőre csak gyanakodnak. Mégpedig a tejben lévő hormonokat hibáztatják azért, hogy sok-sok nem kívánt pattanást okoz a sok tej és tejtermék fogyasztása - írja a bien.hu.
Természetesen nem érdemes teljesen mellőzni ezeket az élelmiszereket, mert egyrészt nagyon finomak, másrészt jót tesznek az egészségünknek is (főleg a joghurtok, kefirek). Kicsit csökkentsd a bevitelt, ha arra gyanakszol, hogy a tejfélék okozzák a pattanásaidat. Az állati eredetű tej jól helyettesíthető növényi változatokkal. Kísérletezz bátran, közben pedig figyeld a bőröd reakcióit.
Cukor és fehér liszt
Tudjuk, tudjuk, vannak ételek, amelyek csak akkor finomak, ha édesek, ha krémesek, karamellásak… de azért nem minden áron! A magas glikémiás indexű élelmiszerek megemelik a vércukor-szintet, és ez negatívan befolyásolhatja a bőröd állapotát.
Ha édesszájú vagy, akkor valóban kínszenvedés lemondani a sütikről és a mindenféle pékcsodákról, de már azzal is sokat teszel a bőröd egészséges állapotáért, ha igyekszel tudatosabban választani. Részesítsd előnyben azokat a finomságokat, amelyek teljes kiőrlésű gabonából készültek, és nem cukros töltelékkel, hanem mondjuk gyümölccsel.
Cukros, szénsavas üdítők
Magunk között szólva, ezeket hívjuk „lónyál”-nak. Semmire sem jók! Sem hidratálásra, sem élvezeti értéknek. A vércukor szinted az egekbe szökik miattuk, és itt máris életbe lép a listánk kettes pontja. Ha lehet, igyál inkább vizet, vagy valamilyen szuper gyümölcsteát.
Tippünk: Csinálj gyümölcsvizet. Egy liter ásványvízbe tegyél különböző citrusokat és egy kis mentát. Tedd a hűtőbe, és másnapra isteni finom üdítőd lesz, ami ráadásul egészséges is. Bármilyen gyümölccsel elkészítheted.
Bolti majonéz
Természetesen, ha otthon készíted a majonézt, az az igazi. Sokféle receptet találsz a neten, keress rá, és dobd össze pár perc alatt. A bolti verziók azonban sajnos sok cukrot tartalmaznak, valamint izoflavonokat is, amik hasonló hatást váltanak ki a szervezetedben, mint az ösztrogén.
Ez a hormonrendszeredre is kihat, ami pedig olyan sok mindent befolyásol az élettani folyamatok terén, hogy felsorolni is hosszú lenne. A hormonális egyensúly kibillenése esetén a bőr kedvezőtlenül reagálhat, többek között mitesszerek, aknék és pattanások jelenhetnek meg a felületén.
Chips
A chipset mindenki szereti, de azért azt tudjuk, hogy rendkívül káros az egészségre. A bőrödre is negatív a hatása, mivel tele van cukorral (hiába sós, ez így van sajnos). Emellett pedig állományjavítók, térfogatnövelők, színezékek, sok-sok olyan mesterséges anyag teszi ellenállhatatlanul finommá, amelyek nagyon rossz hatással vannak a bőrre.
Kis mennyiségben persze nem tilos, de azért ne vágj be egy zacskóval, válassz inkább valami más nassolnivalót, mondjuk répacsíkokat, egy kis mártogatóssal.
Proteinshake
Ha valamiért extra fehérjebevitelre van szükséged, nagyon körültekintőnek kell lenned a proteinshake választásánál.
Kérd ki szakember tanácsát, mert a tejsavót tartalmazó shake-ek sajnos negatívan befolyásolják a faggyútermelést, így pattanásokat okozhatnak.
Energiaitalok
Rengeteg olyan összetevőt tartalmaznak, amelyek károsan hatnak az egészségre.
Az egyik legrosszabb a koffein, aminek folyamatos fogyasztása szív- és érrendszeri károkat okozhat. Emellett az energiaitalok tele vannak cukorral, mesterséges ízfokozókkal és színezékekkel is.
A cukor pedig sajnos pattanások kialakulásához vezet. Ha egy kis turbózásra van szükséged, inkább igyál egy kávét.
Egyes csokoládék
A csokiról megoszlik a szakemberek véleménye. Vannak, akik szerint semmi alapja annak, hogy a csokoládé aknékat, pattanásokat okoz, mások szerint viszont a benne lévő tej és cukor miatt igenis veszélyes a bőrre.
A feketecsokoládéban jótékony antioxidánsok vannak, így, ha csokira vágysz, akkor válassz inkább ilyet.
Zsíros, erősen fűszeres ételek
Szintén egy megosztó ételcsoport. A kutatók szerint a sok zsír, a sok só és a fűszerek kiütköznek a bőrön, mivel fokozzák a faggyútermelést. Egy kis sültkrumpli azért belefér néha-néha.
Gabonapehely és müzli
A legtöbb reggeli gabonapehely és müzli rengeteg cukrot tartalmaz. Mindig is csodálkoztam, hogy hogyan árulhatnak ilyet gyerekek (és felnőttek) számára úgy, hogy azt szajkózzák, mennyire egészséges dolog ez.
A saját készítésű granola jó alternatíva lehet, és nagyon finom is. Elkészítése olyan sokféle lehet, hogy csak a fantáziád szabhat határokat.
Az egészséges bőr mindannyiunknak nagyon fontos, ám sajnos hajlamosak lehetünk zsírosodásra, vagy épp nagyon száraz bőrre is. A normál bőrtípusú emberek szerencsések, de belőlük van a legkevesebb. Mindenki küzd valamilyen problémával, amit szeretne orvosolni. Helyes életmóddal, megfelelő mennyiségű víz fogyasztásával és a fenti 10 étel, ital mellőzésével már sokat tehetsz azért, hogy a bőröd ragyogóvá válhasson.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.