Ez a 4 legkárosabb vitamin-kombináció, amit soha ne vegyél be együtt
Ez a 4 legkárosabb vitamin-kombináció, amit soha ne vegyél be együtt
 / Mozaik

Egy egészséges szervezetnek megfelelő étrend mellett nincs szüksége étrendkiegészítőkre és vitaminokra, de akadhatnak esetek, amikor kénytelen vagy ilyesmit szedni. Ilyenkor vigyázz, hogy az alábbi vitaminokat még véletlenül se szedd együtt, mert ha mégis így teszel, az komoly egészségügyi problémákhoz vezethet.

Hirdetés

Kalcium és D-vitamin

Ezt a két étrendkiegészítőt gyakran ajánlják együtt, mivel mindegyik a csontok egészségéhez járul hozzá. A kalcium ezen kívül még segíthet a szív egészségének fenntartásában. Az Annals of Internal Medicine tudományos folyóiratban azonban nemrég megjelent egy tanulmány, hogy a két szer együtt szedve jelentősen megnövelheti a stroke kockázatát – a kutatás ráadásul 160 ezres női mintán zajlott, így számottevőnek mondható - írja a bien.hu.

B-3 vitamin és koleszterinszint-csökkentők

A niacint, vagyis B-3 vitamint tartalmazó étrendkiegészítők (jellemzően egyébként multivitaminok) alapvetően nem veszélyesek, kivéve akkor, ha koleszterinszint-csökkentő gyógyszereket is szedsz melléjük. Különösen a szimvasztatintartalmú gyógyszereknél van probléma, ezzel ráadásul még a C-, E-vitamin és béta-karotin esetében is érdemes vigyázni.

Az együttes szedés ugyanis meggátolja, hogy a jó koleszterin szintje megemelkedjen a szervezetedben.

Érdemes viszont megjegyezni, hogy a kombinációt csak olyanokon vizsgálták, akiknek már volt koszorúér-betegségük, egészséges alanyokon egyelőre nem végeztek ilyen kutatásokat.

Foláttartalmú étrendkiegészítő és B-12 vitamin

A B-12 vitamint gyakran írják fel orvosok, főként a terhes nőknek fontos szedni, de azoknak is hasznos lehet, akik vegán étrendet követnek vagy emésztési problémáik vannak. Ha viszont egyébként is szedsz foláttartalmú étrendkiegészítőket, a szervezet B-12-hiánya lehet, hogy nem ütközik ki, mivel a kiegészítő miatt nem mutat tüneteket, ez pedig hosszú távon elég veszélyes lehet.

Szélsőséges esetekben még maradandó idegi károsodás is felléphet.

Így, ha gyanítod, hogy akár B-12-hiányod is lehet, egy darabig ne szedj semmilyen foláttartalmú étrendkiegészítőt.

K- és E-vitamin nagy kiszerelésben

A K-vitamin segít a szervezetednek abban, hogy a véred megfelelően alvadjon, de ha az orvosod felírja számodra, akkor még véletlenül se szedd nagyobb kiszerelésű E-vitaminnal együtt.

A két vitamin ugyanis kiüti egymás hatását, ettől az E-vitamin akár vérhígítóként is működhet.

Ez különösen fontos azok számára, akik egyébként is vérhígítót szednek, mert a plusz E-vitamin nagyobb mennyiségben előidézheti a vérzékenységet.

A tanulság mindegyik étrendkiegészítőnél valójában egyetlen dolog: mindig konzultálj az orvosoddal akkor is, ha látszólag ártalmatlan multivitaminokat akarsz szedni, mert soha nem tudhatod, hogy mi milyen szerrel lép kölcsönhatásba a szervezetedben.


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.