Ebben az életkorban kell nagyon odafigyelned, ha nem akarsz elhízni
Ebben az életkorban kell nagyon odafigyelned, ha nem akarsz elhízni
 / Mozaik

Az elhízás a világ számos területén járványként terjed, dacára annak, hogy manapság már pontosan tudjuk, a túlsúlynak mennyire komoly egészségügyi kockázatai vannak.

Hirdetés

Különösen jelentős az elhízás mértéke az Egyesül Államokban, de nem dőlhetünk hátra keresztbetett karokkal, ugyanis kicsiny országunk a jelenlegi adatok szerint a világranglista negyedik helyére került fel – már ami az elhízottak arányát illeti - írja a bien.hu.

A Journal of Obesity folyóiratban megjelent tanulmányban több mint 13 800 amerikai felnőtt súlygyarapodását követték végig, mégpedig hosszútávon. Ennek köszönhetően sikerült megállapítani, hogy kik, mikor és milyen arányban híznak el a leginkább. A vizsgálatban résztvevő felnőttek több mint fele testsúlyának 5%-át, vagy még annál is többet szedett magára az elmúlt 10 évben.

Ha magam elé képzelem az ismerőseimet, akkor ez az arány rájuk is tökéletesen igaz. Nagyon kevés olyan barátom akad, aki tartja a súlyát, esetleg valamennyit leadott az elmúlt időszakban – és meg is tudta őrizni az elért eredményeit.

Hirdetés

Kiderült az is, hogy a tanulmányba bevont felnőttek több mint harmada 10%-ot, vagy annál is többet hízott, egyötöde pedig 20%-ot, vagy még többet szedett magára.

Mit is jelent ez?

Azt, hogy a járványszerű hízás egyáltalán nem lassul. Larry Tucker, a tanulmány vezető szerzője szerint az egyik legkomolyabb probléma az Egyesül Államok felnőtt lakosságában az állandósuló és jelentős súlygyarapodás.

A vizsgálatban résztvevőket véletlenszerűen választották ki ahhoz a felméréshez, ami minden évben reprezentatív mintákat szolgáltat a kutatók számára. Az adatokat felhasználva sikerült megállapítani, hogy az elmúlt 10 év súlygyarapodása jelentősebb volt a nők esetében, mint a férfiaknál. A különbség pedig kiemelkedő: a nők kétszer annyit híztak, mint a férfiak. Maga a súlygyarapodás mértéke egyébként nem volt annyira drasztikus, a nők 5,4 kilót, míg a férfiak 2,7 kilót híztak átlagosan.

Ami az életkort illeti, a legnagyobb súlygyarapodás a fiatal és a középkorú felnőttekénél figyelhető meg, ahogy telnek az évek, egyre kisebb arányban nő a testsúly. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy a túlsúly egyre fiatalabb korban jelentkezik és nagyon nem mindegy, hogy egy életen át terheli a szervezetet, vagy éppen időszakosan van jelen. 

Mikor és mennyit híznak az emberek?

  • 20 és 30 év között átlagosan 8 kilót,
  • 30 és 40 év között átlagosan 6,5 kilót,
  • 40 és 50 év között átlagosan 4,3 kilót,
  • 50 és 60 év között átlagosan 2,1 kilót.

Egy lassuló, de fokozatos elhízási tendencia figyelhető meg, ami alapján a fiatal felnőttkor és az időskor között akár 21 kiló is felkúszhat az emberekre. És ez még csak az átlag, ami ráadásul nem tartalmazza azt a pluszt, amivel esetleg a fiatalok a húszas éveiket megkezdik. Márpedig tudjuk, hogy a gyermekkori elhízás is egyre jelentősebb probléma. Az adatok alapján az Egyesült Államokban élő felnőttek 42,4%-a jelenleg elhízott, pedig 2000-ben még „csak” 30,5% volt ez az érték.

„Az elmúlt 20 évben az elhízás mértéke 40%-kal nőtt, a súlyos elhízás pedig majdnem megkétszereződött. Viszont azáltal, hogy tudjuk, kik a legveszélyeztetettebbek az elhízás tekintetében, könnyebben és célzottabban támogathatjuk őket” – mondta Tucker.  

Bár a testsúly megtartása, az életmód kialakítása olyan téma, amire minden nap figyelmet kell szánni, az eredmények alapján a 20-30 között élő nők azok, akik különösen veszélyeztettek, ha az elhízásról van szó. Ebben az életkorban kell fokozott figyelmet fordítanod arra, hogy testsúlyodat és egészségedet őrizd.


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.