Komoly bélbetegség gyógyulását segíti a cukor elhagyása
Komoly bélbetegség gyógyulását segíti a cukor elhagyása
 / Mozaik

Jelentősen csökkenti az irritábilisbél-szindróma (IBS) tüneteit a cukor- és a keményítőtartalmú ételek fogyasztásának csökkentése, derül ki a legfrissebb kutatásokból. Az IBS-betegségben szenvedőknek eddig javasolt diétájánál is jobb eredményeket értek el ezzel az étrenddel abban a vizsgálatban, mely erre az eredményre jutott.

Hirdetés

A cukor megvonása

A cukor megvonásáról köztudott, hogy nagymértékben csökkenti olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint az elhízás, a cukorbetegség, és ahogy arról korábban írtunk, mentális betegségek is megelőzhetők a túlzott fogyasztás elkerülésével. Egy nemrég publikált tanulmány arról a kutatásról számolt be, amelyben azt vizsgálták, hogy az IBS-betegek tüneteire milyen hatással van a cukor és a keményítő bevitelének csökkentése - írja a femina.hu.

Az IBS-betegség olyan kellemetlen tünetekkel jár, mint az állandó hasi fájdalom, a hasmenés vagy a székrekedés, és a betegeknek szigorú diétát (FODMAP-diéta) kell tartaniuk. Ez az étrend kizárja például a glutén- és laktóztartalmú ételek fogyasztását is, pontosan meghatározzák benne, hogy milyen ételeket ehetnek a betegek. Az említett kutatásban ezt a diétát hasonlították össze a cukor és keményítő megvonásával járó diétával. Az eredmények azt mutatták, hogy a két étrend ugyanolyan mértékben enyhíti a betegség tüneteit, azzal a különbséggel, hogy a cukor csökkentése jelentős súlycsökkenést és a cukoréhség csökkentését is eredményezte.

A vizsgálat négy hétig tartott 155 IBS-beteg bevonásával. A résztvevőket két csoportra osztották, és az egyik csoport a szigorú, IBS-betegeknek ajánlott étrendet követte, a másik csoport a cukrot és keményítőt csökkentette az étrendjében. Mindkét csoportban a résztvevők választhatták meg, hogy milyen gyakran étkeznek. A négy hét elteltével mindkét csoportnál 70-80 százalékkal javultak a betegség tünetei, nagyobb volt a fogyás mértéke és a cukoréhség csökkenése azoknál, akik a cukrot megvonták az étrendjükből. A kutatás vezetői szerint azért is fontos ez az eredmény, mert az IBS-betegek sokszor túlsúlyosak.

Hirdetés

A cukor és keményítő megvonását tulajdonképpen nem is kellene diétának nevezni, hanem egy olyan iránymutatásnak, amelyet a saját egészsége érdekében mindenkinek be kellene tartani - foglalta össze a kutatást vezető Bodil Ohlsson a gondolatait ezzel kapcsolatban.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.