Azt már mindannyian sokszor hallottuk, hogy az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően működjön a szervezetünk. Vannak viszont olyan élelmiszerek, amelyek kifejezetten bizonyos szerveinkre, például az agyunkra vannak jó hatással, mi több, a koncentrálóképességünket is növelhetjük velük. Amint pedig meglátod, hogy pontosan milyen élelmiszerekről van szó, biztosan te is szívesen bevásárolsz belőlük, és állandósítod őket az étrendedben. Ez még csak komoly kihívásnak sem tekinthető, hiszen olyan, gyakorlatilag bármelyik bevásárlóközpontban beszerezhető dolgokról van szó, amelyeket abszolút könnyű változatosan fogyasztani.
Étcsokoládé
Az étcsokoládé remek agyserkentő - de csak akkor, ha a kakaótartalma minimum 70%. Gazdag antioxidánsokban és kakaó-flavonoidokban, ezáltal pedig megakadályozhatják a teljesítményed romlását. Ami szintén remek hír, hogy a gyulladásos megbetegedések kialakulásának kockázatát is csökkenti - írja a bien.hu.
Sajnos viszont ez még nem jelenti azt, hogy több kilogramm csokoládét kellene enned - az ajánlott mennyiség egy átlagos felnőtt esetében körülbelül heti 45 gramm. Ez nagyjából azt jelenti, hogy néhány kockát kifejezetten ajánlott enned minden héten, de zabkására, joghurtba vagy különféle süteményekbe is nyugodtan tehetsz belőle.
Levélzöldségek
Nem véletlen, hogy a zöld leveles zöldségek híresek arról, hogy jót tesznek az egészségünknek. Az olyan könnyen elérhető zöldségek, mint a spenót, a sóska, a római saláta, a mángold, a pitypanglevél, a rukkola, a fejes káposzta, a kelkáposzta, a kínai kel vagy céklalevél az agy normális működésének kiemelt támogatói, mivel a bennük található folát fontos szerepet tölt be az idegrendszer és a neurotranszmitterek működésében.
Abban az esetben viszont, ha a szervezetünk nem jut elegendő mennyiségű foláthoz, fokozhatja többek közt a depresszió kialakulásának esélyét és a kognitív öregedés tüneteit. Hogy ezt elkerüld, rendszeresen fogyassz zöld leveles zöldségeket, mondjuk krémlevesek, főzelékek vagy turmixok formájában.
Kurkuma
A kurkuma remek hatással van az agy öregedéssel járó megbetegedéseinek megelőzésére, de a már meglévő tüneteket is képes csökkenteni. Ez a benne található kurkuminnak köszönhető, ami növeli az agy folyamatos megújulásának kulcsaként ismert BDNF fehérje koncentrációját. Segítségével megelőzhetőek az agy funkcionális rendellenességei, mint például az Alzheimer-kór vagy a depresszió.
Fontos továbbá, hogy a kurkuma gyulladáscsökkentő és szorongásgátló tulajdonságokkal is rendelkezik. Ezek után nem is kérdéses, hogy szintén fontos rendszeresen helyet kapnia az étrendedben. Ízesíthetsz vele főzelékeket, készíthetsz a hozzáadásával tésztaszószokat, aranysárgává varázsolhatod a segítségével a húslevest, de olyan köreteket is fűszerezhetsz vele, mint a rizs, a bulgur, a kuszkusz vagy az édesburgonya.
Fermentált élelmiszerek
A fermentált élelmiszerek mind az agyunkra, mind a bélrendszerünkre remek hatással vannak. Ez azért is jó hír, mert szoros kapcsolatban állnak egymással, tehát amikor a fermentált élelmiszerek elősegítik a bélrendszerünk egészségét, a kognitív funkcióinkat is automatikusan javítjuk. Szerencsére a rendelkezésre álló élelmiszerek választéka is széles: az egyik legklasszikusabb fermentált finomság a savanyú káposzta, de a joghurt, a kefir, a kombucha és a miso is ide tartozik.
Bogyós gyümölcsök
Minden okod meglehet arra, hogy a bogyós gyümölcsök, tehát például a málna, a szeder, a ribizli, az eper vagy az áfonya nap mint nap szerepeljenek az étkezéseidben. Akár napi 100-200 grammot is érdemes enned belőlük. Ennek jó oka van: magas antioxidáns tartalmuk támogatja az agysejtek egészségét, a bennük található flavonoidok pedig felveszik a harcot a stresszel szemben, és növelik az agy aktuális teljesítőképességét. Ami szintén jó hír, hogy több tudományos kutatás szerint a szorongás tüneteit is enyhíthetik, valamint megelőzhetik az idegrendszer degeneratív betegségeinek kialakulását, például a demenciát.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.