A súlyos vízhiány miatt Capri polgármestere szombaton elrendelte a turisták körében népszerű olasz szigetre érkező idegenforgalom leállítását.
Vízellátás nélkül az idegenforgalmi szezonban naponta a szigetre érkező több ezer ember számára lehetetlen biztosítani az alapvető szolgáltatásokat
– indokolta a döntést Paolo Falco. A polgármester hozzáfűzte, hogy „robbanásveszélyes” az egészségügyi és higiéniai helyzet, ezért minden szükséges intézkedést megtettek, felállították a válságstábot és korlátozásokat vezettek be.
A vészes vízhiány a szigetet a szárazföldről ellátó vízvezeték hibája miatt alakult ki.
Jelenleg a sziget nagy részén még folyik a víz, de a nyugaton fekvő Anacapri egyes részein már nem. Csak a helyi víztározókból tudnak vizet venni az ott élők, de a szárazföldről bejövő utánpótlás híján nagy a veszélye, hogy ezek gyorsan kiürülnek.
A szárazföldről a vízvezetéken érkező ivóvízszolgáltatás helyreállásáig közben tartályokkal szállítanak vizet a szigetre.
A turisták számára a polgármester szombat reggel 9 órai bejelentése után állították le a kompjegyek eladását, aminek következtében hatalmas sorok keletkeztek a nápolyi kikötő jegyirodái előtt, ahonnan a hajók Caprira indulnak.
A már korábban útra kelt kompokat és szárnyashajókat rádión rendelték vissza a szárazföldre - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.