VV Szandikát 2010-ben ismerte meg az ország:a sok plasztika után így néz ki
VV Szandikát 2010-ben ismerte meg az ország:a sok plasztika után így néz ki
 / Mozaik

Az első három évad után hét esztendőre búcsúzott a Való Világ a tévénézőktől. 2004-ben zártak be a luxusbörtön kapui, és csak 2010 novemberében nyitottak ki újra. A negyedik széria nem csak abban különbözött az előzőektől, hogy más helyszínre költözött a stúdió, a játékosok abban az évben személyiségtípus szerint költözhettek be a játékba.

Hirdetés

Talán sokan már nem is emlékeznek rá, de Nádai Anikó például a rosszkislány kategóriában, Baukó Éva, mint törtető, Nagy Alekosz pedig okostojásként indult a beszavazó show-ban - írja a femina.hu.

VV Szandika 20 évesen a plasztikcicák között indult. Nyolcadikként esett ki, de így is ő lett az ország Szandikája. A játék után hamar ráeszmélt, nem kér a celeb életből: 32 esztendősen civil munkából él, és csak nagyon ritkán ad interjút. 

A Palikék Világa by Manna esetében tett kivételt, elárulta, miért döntött úgy, hogy nem él a hirtelen jött ismertséggel.

Hirdetés

- Azért tűntem el, mert nem akarok emberek céltáblája lenni, rajtam ne gúnyolódjanak, ne nevessenek ki, és ne kövezzenek meg olyan miatt, amit meg se tettem.  

Ma már nyűgnek érzi, hogy felismerik az utcán, félig-meddig megbánta, hogy anno szerepelt a produkcióban.

A mai napig kap tévés megkereséseket, de mindre nemet mond. Nyugodt életre vágyik, két éve van együtt a párjával, és fodrászként dolgozik.

Kitért a plasztikai beavatkozásaira is. Elárulta, azért töltette fel a száját, és műttette meg a melleit, mert kisebbségi komplexussal küzdött. 

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.