Völgyi Zsuzsi 2021-ben jelentette be, hogy elválik gyermeke apjától, akivel már nem működött a házasságuk. Nem sokkal később ismét rátalált a szerelem, húsz évvel fiatalabb párjával először idén februárban tett ki közös képet, amellyel felvállalták a kapcsolatukat.
Választottja, Kökény Tamás zenészként keresi a kenyerét. Az énekesnő a TV2 Szerencsekerék című műsorában mesélt arról, hogy sokáig titkolózniuk kellett - írja a femina.hu.
Kasza Tibi szokásához híven kíváncsian rákérdezett Völgyi Zsuzsi magánéletére: "Ugye ez egy bevállalt dolog, és lehet róla beszélni, hogy húsz évvel fiatalabb a párod?"
Az énekesnő mosolyogva vállalta fel, hogy sok időn keresztül csak lopva tudtak találkozni, mert féltek attól, hogy a médiában majd szétszedik a kapcsolatukat.
- Persze, ez már nem titok másfél év után. Nem is picikét kellett titkolózni, sok időbe telt az egész. Akkor már elvált voltam, és a szingliidőszakomat éltem. A bulvár előtt kellett sokat titkolózni azért, hogy ne szedjenek szét.
Völgyi Zsuzsi szerint nehezített helyzetben vannak azok a nők, akik sokkal fiatalabb férfit választottak maguk mellé társul, hiszen a jelenlegi társadalom nagyon ítélkező.
- Nőként mindig másabb a helyzet, ha fiatalabb párja van. Férfiaknál ez máshogyan működik szerintem. Sokszor szoktunk a korával viccelődni bizonyos helyzetekben. A párom Kökény Tamás, aki bőgőművész egyébként.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.