Várkonyi Andrea két filmben is szerepelt: csak az igazán szemfülesek szúrhatták ki
Várkonyi Andrea két filmben is szerepelt: csak az igazán szemfülesek szúrhatták ki
 / Mozaik

Várkonyi Andrea a Szegedi Orvostudományi Egyetemen végzett, és két évet dolgozott is belgyógyász rezidensként, miközben újabb diplomákat szerzett egészségügyi közgazdász-menedzser, illetve pszichológia szakon. Karrierje mégis máshová vezette, és 15 éven át láthatták a nézők a TV2 híradósaként.

Hirdetés

Várkonyi Andrea a Tények műsorvezetőjeként lett igazán híres, és pont ehhez az időszakhoz kötődik az a két film is, melyekben rövid szerepet vállalt. Mindkét alkotásban saját magát játszotta el, tehát híradósként tűnt fel a mozivásznon is. Erre azonban sokan nem is emlékeznek, csak az igazán szemfülesek szúrhatták ki - írja a femina.hu.

Az egyik film a 2007-es Overnight, melyben Nagy Ervin, Bodó Viktor és Eszenyi Enikő mellett rengeteg magyar hírességet láthatott a közönség. Köztük egy jelenetben Várkonyi Andrea is feltűnik. Árpa Attila 2015-ös, Argo 2 filmjében ugyancsak saját magát kellett alakítania akkori híradós társával, Azurák Csabával együtt.

- Andinak nem ez volt az első filmje, de semmi rosszra nem kell gondolni… Szövege akkor nem volt, de szerepelt, én viszont teljesen szűz voltam a mozivásznon. Most ezt elveszítettem, mármint a szüzességet, és hát várjuk, hogy felfedezzenek minket, szerintem annyira fantasztikus volt - nyilatkozta akkor az Aktív című műsorban Azurák Csaba.

Hirdetés

 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.