Bizonyára sokan emlékeznek Stahl Judit lányára, mennyire cuki volt, amikor kisgyerkőcként néha feltűnt a Stahl konyhája részeiben. Számukra biztosan hihetetlen, hogy Hanna már felnőtt nő, húszéves.
Anya és lánya immár nem sokszor tűnnek fel a tévéképernyőn, viszont az, hogy közösen jól tudnak dolgozni, megmaradt - írja a femina.hu.
Azért néha bevállalnak egy-egy szereplést, mint ahogy a Meglepetés magazin címlapfotózására is igent mondtak: a borítón egymás mellett állva jól látszik, anya és lánya külsőre nagyon hasonlítanak egymásra.
Hanna örökölte anyukája szem- és hajszínét, de az, hogy az "alma nem esett messze a fájától” igaz más tekintetben is rá: éppolyan céltudatos, perfekcionista és kreatív, mint az egykori híradós.
Együtt hozták létre a Flódni névre hallgató színházi előadásukat, ami Budapest kultúr- és gasztrotörténetével foglalkozik. Ők a producerei és asszisztensei az előadásnak, Stahl Judit a háttér-információkat és a kultúrtörténeti anyagokat gyűjti, Hanna írja a szituációkat.
- Érdekes, hogy Hanna érdeklődése hozta vissza a régi rajongásomat azzal, hogy együtt tervezzük és készítjük az előadásokat. A lányom sokkal nyugodtabb és bölcsebb, mint amilyen én voltam ennyi idősen.
Hanna kis kora óta összeszedett, ő az a fajta gyermek volt, akire azért kellett rászólni, ne vegye annyira komolyan a tanulást.
- Öt éve gondolom úgy, hogy rendező leszek, a színház, a művészet, az emberekre való hatás vonz. A hozzáállásomat anyukámtól örököltem, és abban is hasonlítunk, hogy tudjuk, mit szeretnénk elérni.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke