Kulcsár Edina idén májusban nézett ismét anyai örömök elé, ekkor született meg férjével, G.w.M.-mel közös kislányuk, Amara. A szépségkirálynőnek az előző, Szabó András Csutival való házasságából már van két gyermeke: Nina 2020-ban, Medox 2018-ban látta meg a napvilágot.
Az édesanya már beszélt arról, hogy Amara nagyon jó baba, így sokat tud mellette pihenni. A Tények Plusznak elárulta azt is, hogy szerinte kire hasonlít leginkább a kicsi - írja a femina.hu.
Férje, G.w.M. és ő is úgy látja, hogy Amara a rapperre ütött leginkább. A csöppség még egy édes becenevet is kapott az édesapjától, amellyel a köztük lévő hasonlóságra utalt.
Ő úgy hívja a gyereket, hogy az ikre.
- A legtöbben, akik látják, azt mondják: "Úristen, az tiszta apja!" Úgyhogy nekem is nagyon érdekes, hogy lányban kaptam meg őt újra. Nyilván sokat változik majd még, de nagyon érdekes és nagyon pozitív érzelmekkel vagyok megtöltve ezáltal.
Kulcsár Edina leírhatatlanul boldog, amikor kislányát és férjét együtt látja, szerinte G.w.M. -nél jobb apukát el sem tudna képzelni Amarának.
- Ő a nagybetűs, tipikus lányos apuka. Egyébként elmondta, hogy erre ő is rájött.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.