Hujber Feri több mint öt év után költözött vissza Magyarországra. Az elmúlt esztendőkben számos botrányáról hallhattunk, olvashattunk. Mára leszámolt a démonaival, tiszta lappal kezdett új életet itthon.
2003-ban karrierje csúcsán döntött úgy, hogy világot lát: az eredeti terve az volt, hogy Ausztráliába költözik, végül akkori feleségével Angliában telepedtek le - írja a femina.hu.
Sokáig élt a rivaldafényen kívül. Civil munkákat vállalt, elszórtan láthattuk a képernyőn - bár csak néha tűnt fel, némely szereplése nagy port kavart. A Fókuszban vallott ezekről.
Elárulta, sem színpadon, sem vezetés előtt, sem forgatáson nem szívott füves cigarettát, minden este ragaszkodott jó pár szálhoz.
Ennek egy idő után megmutatkoztak az árnyoldalai: nem bírta a stresszt, a terhelést, paranoiás lett, mindenkiben az ellenséget látta. Az utolsó időkben rémálmok gyötörték, és étvágya sem volt.
- Akinek a mániásságra, bipolaritásra hajlama van, abból ez a legrosszabbat hozza ki. Szépen, lassan, egy-két év alatt kialakult az az eszelősség, amivel leromboltam mindent, amit előtte húsz év alatt felépítettem.
2022 őszén egyik napról a másikra tette le a marihuánát, mert tudta, fel akarja számolni a londoni életét. Visszatérése után szakemberhez fordult, tudni szerette volna, milyen egészségügyi állapotban van, mielőtt elkezd színházi munkákat keresni. Ezután felkeresett mindenkit, akit az elmúlt időszakban megbántott, és bocsánatot kért.
Jelenleg albérletben él, párjával egyelőre távkapcsolatban. Az a tervük, hogy közös kisfiukkal Magyarországon telepedjenek le.
Amíg ez bekövetkezik, a színész fokozatosan építi újra a szakmai életét: a Bánfalvy Stúdió Funny Money című darabjában játszik, illetve szinkronstúdiókban dolgozik.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.