Gundel Takács Gábor nagyon boldog feleségével, Czeglédi Ágotával, akivel már 32 éve házasok.
Háromgyermekes szülők, két fiuk és egy lányuk született. Mindhárom gyermekük nagykorú: Gergely 29, Anna 26, Bence 23 éves. A műsorvezető és fogorvos neje nagy egyetértésben élnek együtt, kiegészítik egymást - írja a femina.hu.
A tévés nagyon kiegyensúlyozottnak írja le a kapcsolatát feleségével, akivel habár különböző a természetük, a szerelmük töretlen.
- 32 éve vagyunk együtt a feleségemmel, mind a kettőnknek ez az első házassága. Nyilvánvalóan az első lángoló szerelem mára átalakult ragaszkodássá, szövetséggé, nagyon erős bizalommá. De mindehhez az kellett, hogy tudtuk, együtt erősebbek vagyunk, kiegészítjük egymást - mesélte a Bestnek.
Míg a televíziós újságíró inkább álmodozóbb típusnak írja le magát, addig a feleségét racionális, földhöz ragadt embernek mondja. Szerinte éppen ezért szeretik egymást olyan nagyon.
- A feleségemmel az alaptermészetünk nagyon különböző, ő egy racionális fogorvos, én meg egy álmodozó fickó vagyok, de én tanulom tőle a racionalizmust, ő pedig csomó mindenben engedett.
Három gyermekük már felnőtt, azonban sokszor meglátogatják szüleiket, akik nagyon örülnek az együtt töltött időnek és szívesen adnak tanácsot nekik.
- A gyerekek már kirepültek a fészekből, így ketten folytatjuk az életünket, együtt megyünk tovább, együtt kezeljük a problémákat, amik esetleg adódnak. Nap mint nap erősítjük egymást. Persze a két fiam és a lányom gyakran jön haza. Ha úgy adódik, segítséget kérnek, együtt hozunk döntéseket. A feleségemmel jól tudjuk, ha nem jönnek, az bizonyos szempontból jó jel, mert akkor minden rendben van.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.