Gubik Petra másfél év után szakított táncos kedvesével: először és utoljára beszélt a fájdalmas elválásról: elárulta, párja folyamatosan hűtlen volt hozzá.
Márciusban még arról írtunk, a színésznő szívét egy szakmabéli rabolta el. Akkor azt nyilatkozta, mindketten olyannyira komolyan gondolják a kapcsolatukat, hogy már szóba került a házasság és a gyermekvállalás témája is - írja a femina.hu.
Ennek tudatában még szívbe markolóbb a történet, amelyet a Story magazinban mesélt. Teljesen összetört, miután megtudta, kedvese nem az az ember, akinek hitte.
- Ez most nagyon kemény időszak. Padlóra küldött, de talpra fogok állni. Féltem attól, hogy nem fogok teljesíteni a munkámban - kezdte a lapnak.
Nem szeret a magánéletéről beszélni, most azért tárulkozott ki, hátha az ő példája segítség lesz azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Miután kiderült a megcsalás, először el sem hitte, hogy az valóban igaz, majd elkezdte keresni, mit ronthatott el, mit nem vett észre.
- Ez egy traumatikus élmény volt.
Konkrétan darabokra hullott az életem. Azt kérdeztem magamtól, mit ér a siker, ha a magánéleted darabokra hullik.
- Aztán összeraktam. Tulajdonképpen valamelyest a Sztárban Sztár-os győzelmemnek köszönhettem, hogy megtudtam az igazságot.
A műsor kapcsán sok interjút adott, az egyik podcastot az egyik nő is hallgatta, akivel párja megcsalta.
- Szimpatikusnak talált, és megszólalt a lelkiismerete, azt mondta, nem csinálja ezt tovább, megkeresett, és felvállalta, hogy partner volt a hűtlenségben.
Azt mondta, ha egyszeri botlás lett volna, és párja bocsánatot kér, hajlandó lett volna a megbocsájtásra, de minél mélyebbre ásott, úgy derült ki számára egyre több eset.
- Ő pedig a tagadásba, a hazugságokba menekült. Én az egész kapcsolatunkat megkérdőjeleztem így, és minden bizalmamat elvesztettem.
Nehéz volt, de mára elkezdtek begyógyulni a sebei. Nem tagadja, több szakembert is felkeresett, másoknak is azt ajánlja, hogy tegyék ezt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.