Ernyey Béla és 38 évvel fiatalabb felesége 2008-ban találtak egymásra. A szerelmük az első perctől kezdve olyan elemi erejű volt, hogy bármilyen negatív kritikával illethették őket, biztosak voltak benne, egymás mellett a helyük.
Dóra a nagy találkozás idején frissen végzett, már dolgozó jogász volt. Ma azonban már nem az eredeti szakmájában tevékenykedik - írja a femina.hu.
A házaspár a Best magazinnak beszélt ennek miértjeiről.
- Mondjuk úgy - noha nem így élem meg -, hogy a saját karrieremet feladtam azért, hogy támogathassam a férjem, és hogy közös feladatainkra koncentrálhassak.
Ernyey Béla nem tagadja, ő kérte meg Dórát, hogy adja fel a jogászkarriert.
- Ahhoz, hogy meg tudjuk élni az életünket, szükség volt arra, hogy ne töltsön napi nyolc-tíz órát egy irodában. Ezért döntöttünk úgy, hogy nekem segít, ha kell, a jogi dolgaimat nézi át, vagy épp mint a menedzserem intézkedik.
Vannak közös projektjeik is, illetve Dóra az első, aki elolvassa férje megjelenő könyveinek kéziratát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.