A fiatal, pályakezdő Dobó Katának nem szerepelt a tervei között a színészmesterség, az élet mégis mást tartogatott számára.
Dobó Kata az 1997-es, A miniszter félrelép című filmmel országos ismertséget szerzett magának, egyik pillanatról a másikra szexszimbólum lett. Most kiderült, nem voltak színészi ambíciói, Földessy Margitnak köszönhetően azonban mégis ebbe az irányba indult karrierje - írja a femina.hu.
A színésznő három évig járt a jövőre fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdióba. A színész-filmrendező a Duna délutáni magazinműsorában, a Családi kör élő adásában kijelentette, a Balázs Béla-díjas színésznőnek köszönheti, hogy megszerette a szereplést.
Földessy Margit több tanítványából vált sikeres színművész, köztük Dobó Katából is. Az 1995-ben készült Éretlenek című televíziós sorozatban feltűnt ifjú tehetséget kezdetben Földessy Margit vette szárnyai alá, hogy segítsen leküzdeni neki a szereplés okozta lámpalázát.
- Mindent, gyakorlatilag az egész pályámat Margitnak köszönhetem. Általa ki tudtam lépni a komfortzónámból, és lett elég bátorságom, hogy jelentkezzek a Színművészeti Főiskolára. Gátlásos fiatal voltam, sosem akartam látható lenni vagy szerepelni. A pályaterveim odáig terjedtek, hogy bolti eladó leszek - mondta az ötvenéves színésznő.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.