Détár Enikő rendesen felforrósította a hangulat legutóbbi Instagram-bejegyzésével, amiben fürdőruhás képeket osztott meg.
A színésznő két kolléganőjével, Fésűs Nellyvel és Ladinek Judittal pózol egy medence partján nem sokat takaró bikiniben. Mind a hárman elképesztően dögösen néznek ki a fotókon, amire csak úgy záporoznak a lájkok - írja a femina.hu.
– Nemcsak a színpadon vagyunk társak… Minden évben elvonulunk egy kicsit, valahol itthon, Magyarországon belül. Ilyenkor nem fellépni megyünk, hanem feltöltődni, együtt nevetni, beszélgetni, pihenni. Mert bár a munka hozott össze minket, a barátság az, ami igazán összetart. És ez a legnagyobb ajándék: hogy 20 év után is boldogan kelünk, fekszünk, élünk együtt – nemcsak az estéken, amikor közösen állunk a színpadon, hanem a napfényes reggeleken is. Dívák – az élet szebb veletek – olvasható a posztban, amihez három fotót is csatolt.
A három nő 20 évvel ezelőtt került közel egymáshoz, amikor külön-külön voltak a Moulin Rouge dívái, majd egy cégvezető megkérte őket, szerepeljenek együtt. Egymástól függetlenül igent mondtak a felkérésre.
Ekkor kezdődött el hosszú közös utazásuk, mely ma már egy rendkívül erős baráti szövetséggé alakult.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke