Három évvel ezelőtt írtunk utoljára Csuja Imre unokáiról, akkor lánya éppen állapotos volt, Csuja Fanni 2022 nyarán várta negyedik gyermekét.
Három esztendő elteltével már a legkisebb gyerkőc is cuki tipegőként pózol a nagypapájukkal közös képen - írja a femina.hu.
Csuja Fanni posztolt május közepén egy képet édesapjával és a gyerekekkel közösen. Ezen unokái és lánya koszorújában mosolyog a színész a kamerába.
A legkisebb és legnagyobb gyermek között 13 év a korkülönbség: Csuja Fanni és Telekes Péter színész első gyermeke fél évvel azután jött a világra, hogy megismerkedtek. Marci 16 éves, őt követi a sorban Matyi, aki 12, aztán Anna 10, végül a legkisebb csemete, Zsiga, aki 2022-ben született, azaz háromesztendős.
Híres nagypapájuk, ha teheti, sok időt tölt az unokákkal, még 2022-ben árulta el a Fókuszban, hogy verseket is szokott tanulni velük, a legkisebb, Zsiga fejlődését pedig igyekszik nyomon követni, ahogy csak lehet. Szintén két évvel korábban édesapjuk nyilatkozott róla, Telekes Péter akkor azt mondta, leginkább lányukban, Annában látja a fogékonyságot a színészetre.
– Feláll egy sámlira is, és előad valamit, meghajol, és várja a tapsot – benne van a színészi hajlam – nyilatkozta akkor.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke