Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája
Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája
 / Mozaik

Az év leghosszabb napjának vagy az év legrövidebb éjszakájának ünnepe a nyári napforduló. Ez egyben a csillagászati nyár beköszöntésének napja is, ami összeforrt Szent Iván napjával és éjjelével.

Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája
Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája

A nyári napforduló az a pillanat, amikor a Nap–Föld középpontokat összekötő egyenes és az egyenlítő síkja által bezárt szög a legnagyobb értékét (kb. 23,5 fok) éri el a Nap északi félgömbön való elhelyezkedése mellett. Ez az időpont idén június 20-án van, és az északi féltekén a csillagászati nyár kezdetét jelenti.

Csütörtökön veszi kezdetét a csillagászati nyár, péntektől pedig rövidülnek a nappalok.

Csütörtök este keleten 20 óra 34 perckor, Budapesten 20 óra 44 perckor, nyugati határainknál pedig 20 óra 54 perckor tér nyugovóra a Nap. Június 21-én hajnalban keleti határainknál 04 óra 35 perckor, a fővárosban 04 óra 46 perckor, nyugaton pedig 04 óra 57 perckor kerül sor az idei csillagászati nyár első napkeltéjére. Az egész évet figyelembe véve ekkor nyugszik le, illetve kel fel a legészakabbra a Nap – írja az Időkép.

A magyar népi szokások szerint már a nyári napforduló korábban is fontos ünnep volt, de a kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához vagy éjjeléhez kötik a nyári napfordulót. Szent Iván éjjelén a napfordulótól számított harmadik napon ünneplik, tehát június 23-áról 24-ére virradóra.

Szent Iván éjjelét az északi és szláv népek mindig is mágikusnak tartották,

és tartják is a mai napig. Ilyenkor különböző praktikákat vetnek be, amik összefüggésben vannak a gyógyítással, a megtisztulással, a szerelemmel és a termékenységgel is.

A nyári napfordulóra eső Keresztelő Szent János ünnepe az 5-ik században vált elterjedtté, s a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek korábban a különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak.

Szent Iván napi népszokások hazánkban

Mivel ezen a napon a fényt és a világosságot ünneplik, ezért idővel nemcsak a Nap, de a tűz is a jelképévé vált. Így megjelent a rituális tűzgyújtás. Hazánkban is előszeretettel gyújtunk ilyenkor tüzeket és reménykedünk abban, hogy kívánságaink is teljesülnek.

Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája
Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája

Ilyenkor gyakorta gyújtanak tábortüzeket, gurítanak lángoló kereket, vagy fáklyákkal vonulnak végig a településeken és a szántóföldek körül az emberek.

Ezzel akarják messze űzni a sötétséget és vele együtt az ártó szellemeket,

de emellett azt is gondolják, hogy a tűz átugrása egészségvédő szereppel is bír.

A különböző tájegységeken például olyan fából raktak tüzet, amilyen betegség ellen szerették volna bevetni tisztító hatását.

Annak, aki azt szerette volna, hogy a Szentháromság által kegyelmet nyerjen, háromszor kellett a tűz felett átugrani. Az ugrás során viselt koszorúnak is nagy jelentőséget tulajdonítottak, aki ezt kiakasztotta a háza falára, az a tűzkároktól és a természeti csapásoktól is mentesülhetett a hiedelem szerint.

Emellett a lángokba dobált gyümölcsöket is elfogyasztották, mert azt gondolták, ezek szintén gyógyító erővel bírnak.

A szerelemért is lehet tenni Szent Iván éjjelén

Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája
Ma lesz az év varázslatokkal teli, legrövidebb éjszakája

Azok a párok, akik egymás kezét fogva ugrottak át a lángcsóvák felett, szerencsés házasságnak és bő gyermekáldásnak nézhettek elébe, de a hajadon lányok sem maradtak szórakozás nélkül.

Az ugrás magasságából és a leérkezés helyéből sok mindenre lehetett következtetni a jövendőbelijüket illetően. Sőt, úgy tartották, ha elég ideig nézik a máglya lángját, a férjük arcát fogják meglátni benne.

Hagyományok Európa-szerte

Portugáliában például a nyári napforduló ünnepe a Santos Populares, vagyis a népszerű szentek ünnepségsorozat egyik elemeként vonult be a köztudatba. Az ünnepsorozat egyik legérdekesebb és egyben régi hagyományokat idéző pillanata, amikor Lisszabonban két-háromszáz szerelmespár egyszerre mondja ki egymásnak a boldogító igent.

Spanyolországban, a valenciai tartományban és különösképpen Alicante város környékén az emberek régen a város helyett a tengerparton ünnepelték a nyári napfordulót. Napnyugta után máglyákat gyújtottak, majd a tűzrakásokat körbetáncolták, petárdákkal durrogtattak, végül pedig a tengerben úsztak a kora hajnali órákig.

Németország egyes vidékein a gyerekek házról-házra járva gyűjtötték össze a tüzelőt a Szent János-éji örömtűzhöz. Azt gondolták, hogy aki nem járul hozzá a közös tűzhöz, annak a vetésén nem lesz áldás.

Csehországban a szerelmesek koszorúkat dobáltak át egymásnak a nyárközépi tűz fölött. Amikor a lángok lelohadtak, minden pár kezet fogott, és háromszor átugrott a tűzön. A hagyomány szerint, akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.