A drónnal készült képen havas táj Pásztó Mátrakeresztes településrészének közelében 2024. november 22-én; fotó: MTI/Komka Péter
A drónnal készült képen havas táj Pásztó Mátrakeresztes településrészének közelében 2024. november 22-én; fotó: MTI/Komka Péter

MTI

 / Mozaik

A  hét elején még többfelé várható hó, havas eső, eső, majd karácsony első napján már kiderül az ég, és a következő napokban jobbára napos időre kell készülni 2-8 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét végén azonban visszatér a borult, párás, helyenként ködös idő, és a hőmérséklet is visszaesik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn döntően borult lesz az ég, és továbbra is többfelé várható csapadék a Nyugat-Dunántúlt, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereget és környékét kivéve. Havazás, havas eső valószínű, de helyenként eső is eshet, és elsősorban Baranyában és környékén jelentősebb hóréteg is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik, ott olykor viharossá is fokozódik. Az erős szél délutántól a Mecsekben hófúvást is okozhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 4 fok között valószínű.

Szenteste napján, kedden általában erősen felhős vagy borult időre van kilátás, napközben inkább nyugaton, majd estétől északkelet felől szakadozhat fel jobban, illetve csökkenhet a felhőzet, nyugaton néhány órára a nap is kisüthet. Kelet felől egyre többfelé kell számítani csapadékra: eleinte inkább havazás valószínű, amelyet kelet felől egyre inkább havas eső, eső válthat fel. Síkvidéken napközben a fagypont fölötti hőmérsékleteknek köszönhetően a korábban lehullott hóréteg olvadni fog, illetve legfeljebb vékony, pár centiméternyi friss hólepel gyűlhet össze. Az északias szél nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában fagypont körül alakul, de a kevésbé szeles, illetve kevésbé felhős tájakon mínusz 4 fok körüli érték sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Karácsony első napján, szerdán észak, északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így napközben a legtöbb helyen derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Reggelig a Dunántúlon, különösen annak déli, délnyugati felén még előfordulhat kisebb havazás, havas eső, majd eső, de napközben már nem valószínű csapadék. Az északi, északkeleti szelet továbbra is nagy területen kísérhetik erős, viharos lökések. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 fok között alakul, de a hóval borított, kevésbé felhős, illetve kevésbé szeles tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

Karácsony második napján, csütörtökön általában derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű, de előfordulhatnak felhősebb körzetek, időszakok. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi irányú szelet még többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalra általában mínusz 4 és plusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a hóval borított, kevésbé szeles tájakon ennél jóval hidegebbet is mérhetnek. Kora délutánra 2 és 8 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken átmenetileg megnövekedhet a közép- és magasszintű felhőzet, de emellett több órás napsütés valószínű, csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szelet még időnként élénk lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban mínusz 7 és 0, kora délután 2 és 7 fok között valószínű.

Szombaton borult, ködös, illetve derült, napos területek egyaránt lehetnek, ugyanis éjszaka többfelé képződhet köd, amely az ország egyes részein napközben is tartósan megmaradhat. Ekkor még a jelenlegi kilátások alapján a derült, napos területek lehetnek túlsúlyban. Csapadék nem valószínű, legfeljebb szitálás, ónos szitálás fordulhat elő a ködös tájakon. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban mínusz 8, 0, kora délután mínusz 1, plusz 5 fok között valószínű, a fagypont alatti maximumok a tartósan borult, ködös részeken várhatóak.

Vasárnap többnyire borult, párás, helyenként ködös idő valószínű, az ország nagy részén beállhat a hidegpárna. Kisebb körzetekben még esetleg maradhatnak derült, napos területek. Csapadék nem valószínű, legfeljebb szitálás, ónos szitálás lehet a ködös tájakon. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban mínusz 8 és plusz 1, kora délután mínusz 2 és plusz 5 fok között alakulhat, a fagypont alatti maximumok a tartósan borult, ködös részeken várhatóak.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.