Kiadós csapadék várható kedd hajnalig, áradni fog a Duna, a Lajta és a Rába is - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön.
Közölték: jelenleg hidegfront húzódik Magyarországtól kissé nyugatabbra.
Olaszország északi részei fölött jelenleg is képződik Boris, az a mediterrán ciklon, amely a hét végén és a jövő hét elején a Kárpát-medence felett fog örvényleni.
Ennek hatására hétfő estig összességében jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás Magyarországon.
Hozzátették: a csütörtök 0 órától hétfő éjfélig lehulló csapadék mennyisége 50 és 100 milliméter között alakulhat az országban, de a Dunántúl északnyugati felén ennél több is eshet. A szeptemberi sokéves országos átlagos csapadékmennyiség 59 milliméter, így kijelenthető, hogy ebben az öt napban az ország nagy részében le fog esni a havi csapadékmennyiség, északnyugaton akár annak a duplája is.
Az előrejelzés szerint pénteken átvonul az ország felett a ciklon hidegfrontja, délutántól pedig délnyugat felől átmenetileg szűnik a csapadék.
Szombaton napközben az ország legnagyobb részén időszakos, gyenge eső eshet, északkeleten lehet ekkor intenzívebb az eső. Szombat estétől kezdve azonban a ciklon középpontja az ország fölé kerül, így szombat estétől érkezik újabb kiadós eső. Vasárnap estig sokfelé ismét 20-30 millimétert meghaladó csapadékra kell számítani, de vasárnap délután már gyengülhet a csapadék intenzitása, sőt egyre több helyen el is áll az eső.
Felhívták a figyelmet arra:
a csapadékhoz a jelenlegi előrejelzések alapján - pénteken még inkább csak Sopron környékén, majd szombat estétől a Dunántúlon és a Duna mentén már másutt is - viharos, a hétvégén erősen viharos, az óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó északnyugati szél fog társulni.
A HungaroMet Zrt. egy másik posztban elemezte a Duna vízgyűjtőterületén várható időjárást, és azt írta, rendkívül nagy mennyiségű csapadék várható a Magyarországtól északnyugatra, nyugatra fekvő országok területén, Ausztriában és Csehországban, illetve Szlovákiában a nyugati határok közelében lesznek helyek, ahol az ötnapos csapadékösszeg meg fogja haladni a 250, kisebb körzetekben akár a 350 millimétert is.
A Boris névre keresztelt ciklon hátoldalán beáramló hideg levegő hatására a térségben is jelentősen visszaesik a hőmérséklet, olyannyira, hogy főként az Osztrák Alpokban 1500-2000 méter fölött jelentős, akár bőven 1 métert meghaladó friss hó is hullhat.
Hozzátették:
a csapadék a térségbeli folyók áradásával fog járni, a magyarországi folyók közül a Duna, a Lajta és a Rába is jelentősen áradni fog a csütörtöktől kezdődően.
Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzései alapján vasárnapra a Lajtán és a Rába jó részén is harmadfokú árvízvédelmi készültség léphet életbe, de a jövő hét elejére ez már a Duna magyarországi szakaszán is így lehet - írták.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.