Rippel Feri volt felesége, Vivien igazi bomba nő, fitneszmodellként olyan testet épített magának, amit mindenki megirigyelhet.
Rippel Feri és volt felesége, Simó Vivien családalapítási története nagyon megindító, a házaspár ugyanis hosszas küzdelmek árán jutott el oda, hogy megszülessen fiuk, Herkules. Vivien petefészekrákkal küzdött, felépülése után pedig belevágtak a lombikprogramba. 2010-ben kiderült, sikeres volt a petesejtdonorral végzett beavatkozás, Herkules pedig 2011 nyarán világra jött - írja a femina.hu.
Az artista és felesége végül a válás mellett döntöttek, korábban Hajdú Péter műsorában Rippel Feri bevallotta, hűtlenség is közre játszott az ő részéről, illetve meggyűlt a baja az alkohollal is, Vivien pedig ezt már nem tudta tolerálni.
– Elkezdtem inni. Két-három, vagy hat hónapig, nem is emlékszem. Vivi próbált jó útra téríteni, de hiába. Elaltattam a gyermekemet, elővettem a boromat, beültem a számítógép elé és ittam – mesélte akkor.
Vivien Instagram-oldalát elnézve már felállt a válás utáni nehéz időszakból, sőt, mi több, fitesz-versenyzésre adta a fejét, igazi bomba nő lett, kinek alakját bárki megirigyelhetné. Bikinis fotói is arról árulkodnak, hogy fantasztikus formában van, izmos, szálkás testéért odavannak a rajongói.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke