Az idei nyár mostanáig még viszonylag kegyes volt hozzánk, de erre a hétre és az elkövetkező napokra bizony különböző fokú hőségriadókat hirdetnek a szakemberek. Mindez alaposan megvisel(het)i a szervezetünket, ha nem fogadjuk meg az ilyenkor legfontosabb tanácsokat.
Mivel az utóbbi napokban az általában még viszonylag elviselhető hűvösnek számító hajnalok hőmérséklete is alulról súrolta a 20 Celsius fokot, a kora délutáni 34-35 fokról nem is beszélve, ezért nem lehet eleget hangsúlyozni a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelt. Egy átlagos, 70-80 kilós személy esetében ez legalább 2-2,5 liternyi legyen (a ,,súlyosabb” egyéneknél ez még több), és semmiféleképpen ne tartalmazzon cukrozott, színezett szénsavas üdítőket – azok még inkább fokozzák a szomjúságérzetet –, sem sok kávét, és főleg nem alkoholt, zsíros, nehezen emészthető ételeket. Sokkal inkább sima vizet, teát, kompótot, zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk.
Az is fontos, hogy a kerti munkavégzést hozzuk előre, hajnali és reggeli időpontra, esetleg estire, mivel ilyen kánikula esetén délelőtt 10 óra és délután 16 óra között semmiképpen nem ajánlott a nyílt napon történő munkavégzés. Ha mégis kint kell lennünk, mindenképpen viseljünk valamilyen fejfedőt, hogy elkerüljük a napszúrást és a hőgutát. A napszúrás és hőguta jelei lehetnek a rosszullét, gyengeség, fejfájás, kipirosodott bőr, hőemelkedés, zavart elmeállapot. Ha ilyen tüneteket észlelünk olyan embernél, aki ezt megelőzően huzamosabb ideig napon volt, akkor igyekezzünk hűvös helyre vinni az illetőt, hideg vizet itatni vele, hidegvizes ruhával megtörölgetni a mellkasát, fejét, végtagjait, illetve hideg borogatást tenni a homlokára. Ha ezek az intézkedések sem járnak eredménnyel, akkor mindenképpen hívjunk egészségügyi szakembert.
Ebben az időszakban különösen figyeljünk oda a kisgyermekekre és az idősekre, közöttük is leginkább a szív- és érrendszeri betegségekkel élőkre, hiszen leginkább ők vannak kitéve az időjárás viszontagságainak. Nem árt figyelmeztetni őket, hogy ne feledkezzenek el a gyógyszereik rendszeres szedéséről.
Sokan a légkondicionáló berendezések közelét keresik ilyenkor, de ekkora forróságban ügyeljünk arra, hogy a kinti és benti hőmérséklet közötti különbözet ne haladja meg a 10 fokot, vagyis a kinti 35 foknál a klímát se állítsuk mondjuk 20 fokra, mert ebben az esetben egy megfázást, torokgyulladást, de akár egy tüdőgyulladást is előidézhetünk. Ugyanez vonatkozik a gépkocsik klímájára is, arra pedig különösen figyeljünk oda, hogy ilyen forróságban gépkocsiban még rövid időre se hagyjunk kisgyereket, állatot!
A kánikulát, tartós forróságot nem tudjuk ugyan kivédeni, de ezeknek a tanácsoknak a betartásával a minimálisra csökkenthetjük annak a veszélyét, hogy a nagy meleg áldozataivá váljunk. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Sajtó alá rendezte
Jakab Lajos badalói és halábori családorvos
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.