Hargitai Bea 1999-ben kezdett el modellkedni, majd 2000-ben már a Playboy magazin címlapfotójára kérték fel. 2001-ben ő lett Magyarország legfiatalabb playmate-je. Később különböző műsorokban láthatták a nézők a tévéképernyőn, olykor a humoros oldalát is megmutatva. Az Álarcos énekesben először versenyző, majd a következő évadban már zsűritag volt, utoljára pedig a Mutasd a hangod! című műsorban ült be szintén az egyik zsűriszékbe.
Hargitai Bea és férje, David Stogel 2014-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, nem sokkal később, 2015-ben megszületett közös gyermekük is, Jason. Az egykori playmate ma már teljesen másképp éli életét - írja a femina.hu.
– Feleség és háziasszony vagyok, mindennap főzök, háztartást vezetek, edzek, de leginkább a gyermekem asszisztense vagyok. Most is éppen az egyik edzésére igyekszünk, bár kicsit nehéz, mert itt mindig nagy a forgalom. Ez teszi ki az életem jó részét, de én ezt szeretem. Nem akarom, hogy más legyen vele, az életének minden fontos eseményét szeretném vele megélni még akkor is, ha ezt más esetleg furcsállja – mesélte a Blikknek a 41 éves, főállású édesanya.
Az egykori modell már 15 éve él családjával Csehországban, éppen ezért már nem is nagyon szívesen ingázna haza egy-egy műsor kedvéért annak ellenére, hogy többször kap még mindig felkéréseket.
– Sokszor hívnak, de engem ez már egyáltalán nem érdekel. Nem olyan anyuka szeretnék lenni, aki mindig elfoglalt. Persze, ha otthon laknánk, más lenne, de így állandóan utaznom kéne, itt hagyni a családot, azt viszont nem szeretném.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.