Roman Abramovics béketárgyalóként többször is találkozott az ukrán delegáció tagjaival a hónap elején, hogy a háború befejezéséről konzultáljanak.
A Wall Street Journal szerint az ukrán tisztviselők két tagjánál és az orosz oligarchánál is mérgezés tünetei jelentkeztek, a lap névtelen, az ügyet állítólag jól ismerő forrásai pedig az oroszokat vádolják az állítólagos mérgezéssel. Szerintük moszkvai tisztviselők ilyen módon akarták szabotálni a háború befejezését célzó tárgyalásokat. A Reuters ugyanakkor az amerikai hírszerzés információira hivatkozva azt írja, hogy a három béketárgyaló „környezeti tényezők” miatt lett rosszul - írja a Hirado.
Mérgezésre utaló tünetek jelentkeztek Roman Abramovicson és az ukrán béketárgyalókon egyik március eleji, Kijevben tartott megbeszélésüket követően – írja Wall Street Journal (WSJ).
Meg nem nevezett, az „ügyet jól ismerő” forrásaira hivatkozva a lap azt írja, hogy az orosz milliárdos és az ukrán delegáció két tagjának szemei egyaránt bevörösödtek, mindannyian folyamatos és fájdalmas könnyezésről, valamint az arcuk és kezeik hámlásáról panaszkodtak. A tünetek jelentkezése előtt Abramovics Moszkva, Lviv és más tárgyalási helyszínek között ingázott, Kijevben pedig Zelenszkijjel is találkozott, ám az ukrán elnöknél nem jelentkeztek a szimptómák.
A megkérdezett nyugati szakértők szerint nehéz megállapítani, hogy a tüneteket valamilyen vegyi vagy biológiai anyag, esetleg elektromágneses sugárzás okozta-e. A lap forrásai az oroszokat vádolják az állítólagos mérgezéssel, szerintük moszkvai tisztviselők akarták ilyen módon szabotálni a háború befejezését célzó tárgyalásokat.
A három béketárgyalón jelentkező tünetek kivizsgálásával megbízott német igazságügyi szakértői csoport nem tudta megállapítani a mérgezés tényét, mivel állításuk szerint túl sok idő telt el annak kimutatására. Az eset felderítésében szintén részt vett Bellingcat oknyomozó ügynökség szerint
azonban a március 3-án éjszaka jelentkezett tünetek megegyeznek egy kémiai támadás lehetséges szimptómáival.
Az ügynökség egyik nyomozója, Christo Grozev úgy véli, a mérgezéssel nem kívánták az áldozatok halálát, csupán figyelmeztetésnek szánták. Beszámolójában a WSJ megjegyzi, Grozev volt az, aki 2020-ban elsőként jutott arra a következtetésre 2020-ban, hogy idegméreg betegítette meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.
Némiképp árnyalja a mérgezés gyanúját felvető beszámolót a Reuters hétfő esti, az amerikai hírszerzés információira,illetve szintén névtelen forrásokra hivatkozó jelentése. E szerint Roman Abramovicsot és az ukrán delegáció két tagját nem megmérgezték, hanem „környezeti tényezők” miatt lettek rosszul.
Időközben a BBC-nek nyilatkozott a Wall Street Journal munkatársa is, aki a Bellingcat oknyomozó ügynökséggel közösen hozta nyilvánosságra az állítólagos mérgezés hírét. Max Colchester azt mondta, lapja csak a mérgezés gyanújáról számolt be, és bár szerinte „a mérget valószínűleg beadták, ám olyan enyhe adagban,
hogy ennek alapján nem lehetett teljes bizonyossággal kijelenteni, mi is történt pontosan”.
Mint azt megírtuk, a Kreml csupán néhány napja erősítette meg, hogy az orosz oligarcha Abramovics, a Chelsea tulajdonosa részt vett az Ukrajnával folytatott béketárgyalások korai szakaszában.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.