Hétről hétre emelkedik a romániai iskolák tanóráin részt vevő ukrán menekült diákok száma: jövő héttől számuk 1140-re emelkedik - jelentette be szombaton Sorin Cimpeanu román oktatási miniszter.
Az MTI közlése szerint szombat hajnalig 546 223 ukrán állampolgár érkezett Romániába a háború kezdete óta. Az ország területén maradt csaknem 79 ezer menekült 43 százaléka (33 691) kiskorú, közülük több mint 24 ezren iskolás korúak - részletezte a tárcavezető.
A szülők több mint ezer ukrán diákot írattak már be a romániai iskolákba: ők a román tanrend szerint tanulnak. A menekültek túlnyomó többsége viszont azt szeretné, ha gyermeke az ukrán tanrend szerint tanulhatna tovább: ehhez még logisztikai támogatásra lesz szükség, elsősorban a román iskolák részéről, hogy tantermeket és online felszerelést biztosítsanak számukra, amellyel be tudnak csatlakozni az ukrajnai iskolák tanóráiba - magyarázta Cimpeanu. Szerinte ez utóbbi kategória magas aránya azzal áll összefüggésben, hogy az ukrán hatóságok idén felfüggesztettek az összes év végi vizsgát, így az ukrajnai diákoknak csak arra van szükségük az adott tanulmányi év elvégzését tanúsító igazolás megszerzéséhez, hogy online részt vegyenek a tanórákon.
Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról szóló, március 7-i sürgősségi kormányrendelet
szerint minden, román területen maradó gyermeknek a román állampolgárokéval azonos joga van az ingyenes oktatásra, az
Ukrajnából érkező felnőtteket pedig immár munkavállalási vízum nélkül is alkalmazhatják a munkaadók.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.