Csehország az Európai Unióhoz fordult, hogy segítsen az ukrajnai menekültek elszállásolásának biztosításában, miután a cseh állam lehetőségei rövidesen kimerülnek - jelentette vasárnap a CTK hírügynökség.

MTI

Csehország az Európai Unióhoz fordult, hogy segítsen az ukrajnai menekültek elszállásolásának biztosításában, miután a cseh állam lehetőségei rövidesen kimerülnek - jelentette vasárnap a CTK hírügynökség.

Hirdetés

Az MTI közlése szerint Vít Rakusan belügyminiszter a hírügynökségnek azt mondta, hogy

Csehország lakókonténereket kér Brüsszeltől mintegy 50 ezer személy elszállásolására. Egy-egy konténeres lakóegységben kétezer embert lehet elszállásolni megfelelő komforttal, kielégítő feltételek mellett.  

"Az állam lehetőségei kimerültek, lassan abba az állapotba jutunk, hogy már csak egyszerű tetőt tudunk biztosítani a menekültek feje fölé" - mondta Rakusan a CT24 közszolgálati hírtelevízióban szombaton este.

A miniszter szerint eddig több mint 200 ezer menekült érkezett Csehországba Ukrajnából, döntően nők és gyermekek, akiket megfelelő módon el is tudtak helyezni.

A tárcavezető már korábban jelezte: a cseh állam komfortos ellátást 250 ezer menekültnek képes biztosítani, azon felül már problémák jelentkeznek. Csehország ezt a felső határt legkésőbb két-három héten belül biztosan eléri, állítják a hatóságok. A menekülteket azután már csak különféle táborokban, sátrakban, tehát szükséghelyeken tudják elhelyezni.

A konténeres lakóház-központok nagy előnye, hogy felépíthetők a települések szélén és rákapcsolhatók a helyi vízvezeték és csatorna-rendszerre.

"A konténeres házakat semmiképpen sem az erdőkben vagy más elszigetelt helyeken állítanánk fel"

- jegyezte meg Vít Rakusan.

Az eddigi több mint 200 ezer menekültből mintegy 133 ezren már nyilvántartásba is vetették magukat a segélyközpontokban. A menekültek mintegy 30 százaléka Prágában telepedett le, és a cseh főváros ezzel gyakorlatilag megtelt menekültekkel. Hasonló a helyzet Dél-Csehországban és Dél-Morvaországban is. A kormány határozata alapján a menekültek anyagi segélyt is kapnak, igénybe vehetik az orvosi ellátást és engedély nélkül azonnal munkát vállalhatnak. 

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.