Az emlőrák legismertebb tünete a mellben tapintható csomó. Annak érdekében, hogy ezt időben felfedezzük, az orvosok rendszeresen felhívják a figyelmet az önvizsgálat fontosságára. Arról azonban már kevesebbszer hallunk, hogy a csomó mellett más tünetekre is érdemes odafigyelni.
Az emlőrák felfedezésében az egyik legfontosabb módszer a mell rendszeres időközönként elvégzett önvizsgálata, melyet már fiatal korban el kell kezdeni. Ha a mellünkön bármilyen elváltozás észlelünk, azt mindenképpen mutassuk meg orvosnak, hiszen a végleges diagnózis csupán a fizikális vizsgálat alapján nem állítható fel. A következőkben azt vesszük sorra, hogy a mellben lévő csomón kívül milyen elváltozásokra kell még odafigyelni - Házipatika.com.
Változások a bőrön: az emlő bőrének megvastagodása, megnyúlása is figyelmeztető jel lehet, de az is előfordulhat, hogy a bőr pórusai jól láthatóvá válnak, a mell bőre pedig a narancshéjhoz hasonlóvá válik. Megtörhet a bőr egységessége is, az így kialakuló kisebb-nagyobb bemélyedések is jelezhetnek daganatot. De akkor is kérjük ki orvosunk tanácsát, ha a mellünk bőre hámlóvá, viszketővé válik, kipirosodik, esetleg begyullad.
Megváltozik a mell mérete vagy formája: a mellrák tünete lehet, ha a mellek formája vagy mérete jelentősen megváltozik - különösen, ha ez a változás csak az egyik emlőt érinti. Tudni kell, hogy a legtöbb nőnek aszimmetrikusak a mellei, tehát nem azonos méretűek. Ez teljesen természetes jelenség, ám, ha a két mell közötti különbség hirtelen megváltozik, vagy ha hirtelen lesznek láthatóan aszimmetrikusak az emlők, mindenképpen mutassuk meg orvosunknak.
Változások a mellbimbón: figyelmeztető jel lehet továbbá, ha megváltozik a mellbimbó mérete vagy színe, fájni kezd, esetleg minden ok nélkül - tehát nemmenstruáció vagy várandósság miatt - nagyon érzékennyé válik. Mindenképpen forduljunk szakemberhez, ha a mellbimbónk befelé fordult, vagy ha annak ellenére, hogy nem várunk kisbabát és nem szoptatunk, folyadék ürül a bimbókból.
Gének és az emlőrák
Statisztikák szerint élete során minden 10. nőnél kialakul emlődaganat. Ráadásul az emlőrákos megbetegedések 10 százalékában a daganat egy örökletes génmutáció miatt alakul ki. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a nőknél már születéskor jelen vannak azok a genetikai hibák a génállományban, amelyek az emlődaganat kialakulására hajlamosítanak.
Az ilyen örökletes megbetegedések 25 százalékát az úgynevezett a BRCA-1 és BRCA-2 gének mutációi okozzák (a BRCA mutáció jelenléte más daganatos megbetegedésekre is hajlamosít, így például petefészekrákra, prosztatarákra, vagy vastagbélrákra).
A BRCA egyébként a Breast Cancer angol kifejezés rövidítése, amely emlőrákot jelent. A BRC- gének normál esetben az emlősejtek egészséges működéséért felelnek, ám ha ezekben a génekben eltérések, mutációk jönnek létre, akkor az daganatos betegség kialakulásához vezethet.
BRCA-gének szűrése
Ma már a fejlett genetikai vizsgálatoknak hála, lehetőség van az örökletes tényezők, így a BRCA-génmutációk szűrésére is. És bár fontos kiemelni, hogy a szervezetben azonosított BRCA-mutáció nem jelenti biztosan a mellrák kialakulását, ám ebben az esetben az átlagosnál jóval nagyobb a kockázat. Egy esetleges pozitív eredmény esetén felkészültebbek lehetünk, tudatos hozzáállással, rendszeres önvizsgálattal és gyakoribb szűrővizsgálatokkal pedig megelőzhetjük a nagyobb bajt.
Kiknek ajánlott a BRCA-szűrés?
Azoknak a nőknek, akiknek
- családjában 2-3 vagy többemlőrákfordult elő még 60 éves kor előtt,
- családjában 3 vagy több petefészekrákos eset volt bármely életkorban,
- egy családtagjában már kimutattak BRCA1- vagy BRCA2-mutációt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.