A külhoni magyarság anyanyelvhasználata szerepelt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szakpolitikai munkacsoportjának csütörtöki budapesti ülésének napirendjén.
Vitányi István, a testület fideszes társelnöke a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón elmondta: 85 százalékban pozitív eredményekről hallhattak.
Kitért arra is, hogy szignifikáns változás következett be a 2010 előtti helyzethez képest, akkor évente a magyar állam a külhoni magyarságot 13-14 milliárd forinttal támogatta, ez összeg 2018-ban már 140 milliárd forint, több mint a tízszerese volt, és azóta is bővültek a források.
A mostani iskolaévtől a kárpátaljai magyarok százezer forintos éves támogatást kapnak minden gyermek után és a 2023/24-es tanévtől minden külhoni diák és családja megkapja ezt a juttatást.
Kitért a Rákóczi Szövetség iskolaválasztási kampányára és az iskolabusz programra is. Utóbbi keretében 16 járművet állítottak forgalomba, és talán ennek is köszönhető, hogy 30 százalékkal nőtt a magyar általános iskolába beiratkozottak száma Felvidéken.
Erdélyben is jelentős előrelépések történtek, a román képviselőház most tárgyalja az oktatási törvényt, és ebbe több olyan pont is bekerült, amelyet az RMDSZ kezdeményezett kormánytagként.
Legnehezebb helyzetben a kárpátaljai magyarság van, az oktatási és nyelvtörvény visszalépést jelent az 1992-es jogszabályhoz képest
- mondta. Megjegyezte: a magyar és a román fél közösen fordult a tervezett változtatások miatt a Velencei Bizottsághoz.
Értékelése szerint a külhoni magyarok elégedettek az anyagországi támogatásokkal, képviselőik megköszönték azt a gondoskodást, amit az anyaország mutat irányukba.
Z. Kárpát Dániel, a testület jobbikos társelnöke arról beszélt, hogy több magyarlakta területi oktatási helyzetét is megismerhették. A Kárpátalját érintő kihívások kiáltanak a legnagyobb közfigyelemért - mutatott rá, hozzátéve: az ottélő magyarok jogai erőteljesen csorbulnak, amennyiben a jelenlegi helyzet marad.
Ugyanakkor a magyarlakta területekről számos pozitív vívmányról is hallhattak beszámolót, példaként említette az óvoda-bölcsőde programot, illetve az Iskolabusz programot. Ezeket konzervatív képviselőként üdvözli - mondta.
Az ellenzéki politikus örömét fejezte ki, hogy a demográfiai helyzetről őszintén tudtak beszélni. Több előadó is érintette, hogy a magyarság lélekszáma folyamatosan fogyatkozik, és sajnálatos, hogy ami az anyaországra, az az összes magyarlakta területre jellemző. Válaszokat kell találni arra, hogyan lehet a szülőföldön boldogulni - hangsúlyozta.
Z. Kárpát Dániel rámutatott: ha az élve születések száma csökken és az elvándorlás nő, az folyamatos fogyatkozást eredményez, amit mindenképpen meg kell előzni.
Összegzése szerint a pozitív jeleknek örülni kell, a mostani körülmények és a válság közepette minden kis eredmény felértékelődik, amelyeket üdvözölnek, ugyanakkor őszinte szembenézésre van szükség.
Kiemelte: a Jobbik-Konzervatívok közössége lát lehetőséget abban, hogy az európai színtéren a kisebbségi jogok biztosításán keresztül minden Kárpát-medencei magyarért még fokozottabban kiálljanak. A külhoni magyarok önrendelkezését tekintve érdemes elmenni a falig és kiállni minden magyarért, itt van hiányérzetük - mondta, aláhúzva: az autonómiát, az önrendelkezés különböző formáit többször, többet és hangosabban kellene követelni.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.