A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalára feltöltött videójában beszélt a magyar-ukrán viszonyról.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „Nagyon nagyvonalúan segítettünk Ukrajnának az elmúlt években” - írja a Hirado
Példaként említette, hogy tavaly a legtöbb Ukrajnába szállított gáz nyugati irányból, Magyarországról érkezett.
Hozzátette, hogy egyhetes vakációt biztosítottunk több ezer ukrán gyermeknek, akiknek a szülei érintettek voltak az országot sújtó harcokban.
Emlékeztetett arra is, hogy ukrán katonák tucatjainak biztosított Magyarország kórházi ellátást és eddig több mint 100 lélegeztetőgépet adományoztunk az ukrán egészségügynek. Kiemelte, hogy hazánk folyamatos anyagi támogatást is biztosít az ukrán kórházaknak, iskoláknak, kulturális intézményeknek és templomoknak egyaránt.
„Szóval nagyvonalúak vagyunk és folytatni is fogjuk ezt a gyakorlatunkat és
reméljük, hogy az ukránok a jövőben tisztelni fogják a magyar közösség jogait Ukrajnában.
Sajnálatos módon folyamatosan sértik a kisebbségi jogokat, és arra szólítjuk fel az ukrán hatóságokat, hogy minden olyan jogot adjanak vissza a magyar kisebbségnek, amiket sajnos elvettek tőlük a különböző szabályozások által.”
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.