Atlanta nyugati részén egy kisboltban két személy tűzharcba keveredett egymással, amikor az egyik eltévedt golyó megsebesített és megölt egy hat hónapos kisbabát. A hatóságok egy férfit letartóztattak, a másik elkövetőt keresik.
Két ember tüzet nyitott egymásra Atlanta nyugati részén hétfő délután. Egy eltévedt golyó megölt egy 6 hónapos csecsemőt – írta a CNN-re hivatkozva a Hirado.
A rendőrség közölte, hogy ez idén a harmadik alkalom, hogy egy gyermeket lőttek meg a városban.
„Borzasztóan dühítő, hogy egyáltalán megtörténhetett ez az eset” – mondta Rodney Bryant atlantai rendőrfőnök.
Az egyik gyanúsítottat, egy 22 éves férfit tartóztattak le. Dequasie Little-t Atlantától keletre fogták el, gyilkosság és súlyos testi sértés miatt emelnek vádat ellene.
Egy közeli lakó elmondta, hogy férjével több lövést is hallottak, a többi lakótól tudták meg, hogy feltehetően egy kisbabát lőttek meg. „Amint meghallottam, megszakadt a szívem. Egy újabb élet veszett oda, egy újabb értelmetlen haláleset történt” – mondta Keona Jones.
Az idei évben ez volt a harmadik lövöldözés Atlantában, ahol 6 évesnél fiatalabb gyermeket találtak el, akik közül ketten életüket vesztették – mondra Andre Dickens polgármester.
Az első áldozat egy egyéves gyermek volt, akit egy másik gyermek lőtt le egy szabadon hagyott fegyverrel.
A második lövöldözés során egy 5 éves gyermek sérült meg, amikor egy autóban ülve lövés érte.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.