Egy tiszaföldvári férfi és nő horgászorsókat és mobiltelefont rejtettek az asszony szoknyája alá, de mindkét alkalommal lebuktak. A szolnoki nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Egy szolnoki horgászboltba tért be két tiszaföldvári lakos 2023. augusztus 1-jén a délutáni órákban. A nő levett a polcról egy pergető orsót, amit a szoknyája alá rejtett. Az eladó látta ezt, ezért az asszony a felszólítására visszaadta az árut - írták. Később az eladó tüzetesebben áttekintette a felvételt és megállapította, hogy a nő egy másik, közel 184 ezer forint értékű orsót is a ruházatába rejtett, amit viszont sikerült elvinnie.
Még aznap, a késő délutáni órákban bejelentés érkezett a rendőrségre egy másik szolnoki üzletből, mert a 33 éves férfi és a 39 éves nő magukhoz vettek egy áruvédelmi dobozban elhelyezett mobiltelefont, és megpróbálták azt eltulajdonítani. Először egy tekercs alufóliával akarták bevonni a dobozt, hogy így játsszák ki az áruvédelmi kaput. Később mégis egy ollóval estek neki a doboznak, amiből kivették a telefont és a töltőt, majd azokat ismét a nő ruháiba rejtették. A biztonsági őr észlelte a jogsértést, ezért feltartóztatta a párost. A helyszínre érkező rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a feltételezett elkövetőket, akiket kétrendbeli lopás vétség miatt kihallgattak, mindketten beismerő vallomást tettek - közölték.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.