A világ legidősebb férfija elárulta a hosszú élet titkát

MTI

 / Mozaik

Egy venezuelai földműves, a 113. születésnapját május 27-én ünneplő Juan Vicente Pérez a legöregebb élő férfi a világon – jelentette be kedden Caracasban a Guinness Világrekordok.

Hirdetés

Az előző korrekorder, a spanyol Saturnino de la Fuente Garcia valamivel kevesebb mint egy hónappal 113. születésnapja előtt, január 22-én hunyt el - írja az MTI.

Az új rekorder, aki San José de Bolivar hegyvidéki településen, Tachira államban él, “kivételes egészségnek és memóriának örvend, emlékszik a gyermekkorára, házasságára, testvérei, gyermekei és unokái nevére.

Szeret a családja és barátai körében lenni, beszélgetni és történeket mesélni” – írta róla közleményében a nagy-britanniai központú Guinness.

A férfi azt vallja, hosszú életének titka “a kemény munka, az ünnepnapokon a pihenés, a korai lefekvés, naponta egy pohárka tömény és Isten szeretete”.

Juan Vicente Pérez gyerekkora óta földművesként dolgozott, már ötévesen segített szüleinek a cukor- és a kávébetakarításban. Felnőttként békebíróként is dolgozott az ingatlanviták elsimításában.

A férfi 25 éve, 60 évnyi házasság után özvegyült meg, 11 gyermeke, 41 unokája, 18 dédunokája és 12 ükunokája van.

A legidősebb nő a világon jelenleg egy 118 éves francia apáca, André nővér, aki 1904. február 11-én született Lucile Randon néven – emlékeztet az AFP.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.