/ Sport

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, és egyben az idei évzáró világranglistáján a magyar labdarúgó-válogatott az 52. helyen áll, míg az Eb-pótselejtezős ellenfele, Bulgária az 59. a rangsorban.

Hirdetés

Amennyiben a nemzeti csapatnak sikerül idegenben legyőznie Bulgáriát, úgy a 37. helyen álló Románia, vagy a 39. helyezett Izland lehet a következő ellenfele a részben hazai rendezésű kontinensbajnokságra való kijutásért.

A már biztos Eb-résztvevő Ukrajna a 24. helyen áll a FIFA-rangsorban, amelyet továbbra is Belgium vezet Franciaország és Brazília előtt.

***

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) döntése alapján a jövő év márciusában sorra kerülő három olimpiai selejtező-torna egyik helyszíne Győr lesz, így a magyar válogatott hazai környezetben harcolhatja ki a tokiói részvételt vetélytársaival szemben.

Hirdetés

A 2020. március 20–22. között sorra kerülő tornán a magyar válogatott ellenfele a vb-bronzérmes Oroszország, a vb. 6. Szerbia, valamint Kína lesz majd. A körmérkőzések után az első két helyen végző együttes szerez jogot az olimpián való részvételre.

***

Felemás szájízzel zárhatja a 2019-es esztendőt az Ungvári Kárpáti női kézilabda-csapata.

Viktor Csernov együttese az élvonalbeli bajnokság hétvégi fordulójában a Dnyiprjanka Herszont látta vendégül, és bár az első találkozót a házigazdák nyerték 33-28-ra, a másnapi visszavágón már a herszoniak bizonyultak jobbnak 26-22-re.

A listavezető és címvédő Halicsanka Lviv az egyik legnagyobb riválisának számító Real Mikolajiv otthonából hozta el magabiztosan a négy bajnoki pontot (28-22, 26-17), míg az eddig pont nélkül sereghajtó Szpartak Kijev megszerezte első pontjait, miután előbb 31-31-re végzett a városi rivális Kijevi Sportiskola ellen, majd 28-25-re nyert ellenfelével szemben.

A bajnoki tabellát a Halicsanka Lviv vezeti 26 ponttal a 21 pontos Kárpáti, a 19 pontos Real és 18 ponttal negyedik Dnyiprjanka előtt.

A többiekhez képest a lembergi alakulat két mérkőzéssel kevesebbet játszott.

***

A labdarúgók piaci értékét leginkább hitelesen megbecsülő hírportál, a Transfermarkt adatai szerint jelenleg a Ferencváros ukrán játékosa, Igor Haratin számít a legértékesebb kárpátaljai labdarúgónak. A munkácsi származású Haratin értékét másfél millió euróra becsülik. A második helyen az idén az ukrán ifjúsági válogatottal világbajnoki címet szerző Szerhij Buleca áll 600 ezer euróval. A jelenleg az SZK Dnyipróban futballozó csatár játékjogával a Dinamo Kijev rendelkezik.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Debrecen 19 éves középpályása, Kusnyir Erik áll, akinek a piaci értékét 400 ezer euróra becsülik.

***

A BL-győztes Liverpool nyerte a 2019-es klubvilágbajnokság döntőjét, miután hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a Libertadores-kupa győztes brazil Flamengo csapatát.

Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.