Tovább folytatódik az első öt meccsét megnyerő, de azóta botladozó Ungvári FC hullámvölgye az országos harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban.
Volodimir Vaszjutik csapata a 9. fordulóban a Kárpáti Halics gárdáját látta vendégül és 3-0 arányú vereséget szenvedett.
Mindez azt jelenti, hogy az ungváriak 16 pontjukkal a 4. helyre csúsztak vissza a bajnoki tabellán, amelyet 20 ponttal az Epicentr Dunajivci vezet.
A kárpátaljai megyeszékhelyt képviselő együttes a hétvégén sorra kerülő 10. fordulóban a Rubikon Visnyev otthonába látogat.
***
Csak a Huszti FC maradt gólképtelen a Kárpátaljai megyei élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában, amely igazán gólgazdagra sikeredett.
A listavezető Ilosvai Buzsora éppen a második helyen álló Huszt vendégeként ért el fölényes győzelmet, megerősítvén ezzel pozícióját a tabellán.
Az utóbbi hetekben gyengén muzsikáló címvédő Nagyszőlős most a Rahói Kárpátit kapta el, míg az eddig még nyeretlen Szerednye az FK Medvigy vendégeként játszott szoros meccset.
Eredmények: Huszti FC – Ilosvai Buzsora 0-4, Nagyszőlős – Rahói Kárpáti 6-2, FK Medvigy Borhalom – Szerednye 4-3, Irhóc – FC Polena 2-1.
A tabellát 23 ponttal vezető Ilosvai Buzsora mögött a második Husztnak 19 pontja van.
***
A labdarúgó Bajnokok Ligája 2. fordulójában a Groupama Arénában ikszelt egymással az FTC és a Dinamo Kijev.
Egy órán keresztül a vendégek akarata érvényesült, a Mircea Lucescu által irányított Dinamo már 2-0-ra is vezetett, majd jött a Fradi feltámadása. Előbb Tokmac szépített, majd a rendes játékidő utolsó percében a csereként beálló Boli egyenlített az ekkorra már 10 főre fogyatkozó vendégekkel szemben. A legvégén nyomott az FTC, de a győzelem már nem jött össze a zöld-fehérek számára.
A szerdai folytatásban a Fradi a Juventust fogadja, a vírusfertőzések miatt igencsak tartalékos Dinamo pedig a Torinóban 2-0-ra nyerő Barcelona vendége lesz.
A Sahtar Donyeck az Intert látta vendégül Kijevben és gól nélküli döntetlenre végzett.
Szoboszlai Dominik csapata, a Salzburg az Atletico Madrid vendégeként kapott ki 3-2-re, míg Gulácsi Péter együttese, a Lipcse 2-0-ra nyert az Istanbul ellen.
Az Európa Ligában a Zorja Luhanszk elvesztette második mérkőzését is, ezúttal hazai környezetben kapott ki 2-1-re a portugál Bragától.