Lelkigyakorlat a Vadvölgy panzióban - „Új élet Krisztusban”
Lelkigyakorlat a Vadvölgy panzióban - „Új élet Krisztusban”

Az elmúlt hétvégét a csodás Vadvölgy panzióban tölthették el a Kárpátaljai Magyar  Nagycsaládosok Egyesülete azon tagjai, akik az ,,Új élet Krisztusban" elnevezésű kurzuson vettek részt. Összesen 12 család résztvevői voltak jelen 10 településről. A program megvalósulását a Rákóczi Szövetség támogatta.

Nagyon felkészült, szeretetet árasztó, Istent hűséggel szolgáló (most már testvérekről a Krisztusban) csapattól tanulhattunk a hétvégén. Jó volt, hogy eszünkbe juttatták, hogy Isten mennyire szeret minket, amiről sokszor megfeledkezünk, ha jönnek a problémák. Szemléltetőn, képen, jeleneten, ajándékokon keresztül élhettük át Isten hűséges szeretetét. Rávilágítva a bűnös hajlamainkra, cselekedeteinkre, amit naponta az Úr elé kell, hogy vigyünk és megbánjuk azokat.

Lelkigyakorlat a Vadvölgy panzióban  - „Új élet Krisztusban”
Lelkigyakorlat a Vadvölgy panzióban  - „Új élet Krisztusban”

Számomra nagyon fontos volt, hogy végig a Bibliából, Isten szaván keresztül hallhattuk az előadásokat, tanításokat. Különösképpen megfogott az Apostolok cselekedeteiből idézett versek a Szentlélekről. Rávilágítást kaphattunk, hogy milyen fontos szerepe van a mindennapjainkban a Szentlélek szívünkbe hívásának és ottlakozásának. Fontos, hogy a megtapasztalt, átélt dolgokat tovább adjuk, vigyük a jó hírt az otthon maradottaknak a cselekedeteinken keresztül is – hívták fel a figyelmünket.

Nekem még ilyen alkalmon nem volt lehetőségem eddig részt venni, de tiszta szívemből ajánlom mindazoknak, akik Istent keresik és hűséggel akarják szolgálni továbbra is, felismerve küldetésünket ebben az átmeneti világunkban.

Köszönjük a nagyon finom és gazdag enni-innivalókat, amik készen vártak minket, hogy testünk-lelkünk feltöltődhessen. A melegért, a tisztaságért, a medencézésért is nagyon hálásak vagyunk.

Köszönet a programfelelősöknek: Fudella Attilának, Józsefnek, Edinának és Anitának, illetve Béres Istvánnak és Margónak, akik lebonyolították ezt a hétvégét!

Isten gazdag áldását kérem mindenkire, akik bármilyen formában hozzájárultak ennek a csodás hétvégének a megszervezésében, lebonyolításában! Egyedül Istené a dicsőség!

Kozár Valéria 
résztvevő
 

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.