Ahogy közeledünk a karácsonyhoz, úgy telítődünk az ünnepi fényekkel, zenékkel, illatokkal és ízekkel. Hangolódunk általuk, de mégis kezd sok lenni. Besokallunk. Ami az áldás alkalmas és alkalmatlan közvetítője lenne, szinte átkossá kezd válni. Sokakat feszültté tesz, ami előjön az utakon, a bevásárlásnál és a családi élet apró dolgaiban is.
Az első karácsony meghatározó pillanata az volt, amikor Mária elhitte, amit az angyal mondott neki. Emberi értelemben hihetetlen és megmagyarázhatatlan, ami a Szentlélektől való fogantatásban történik, mégis valóság. Az elfogadó és meghallott áldás csodája, amiről így ír Lukács:
„Minden befogadott ige áldássá válik.” (Lk 1,45)
Mária az angyali köszöntés elfogadásakor lett karácsonyi emberré. A mi karácsonyunk nélkülözhetetlen eleme az a hallás, ami Jézus édesanyját jellemezte.
A mai nap is sok mindent fogsz hallani, érezni és látni. Próbálj meg arra a hangra figyelni, ami ma is a szívedben és egész életedben megszülető Krisztusra mutat: az Ő szavára. Ha sikerült, akkor benned is „…ujjongva mozdul meg…” az Úr Jézus Krisztus, és így leszel te magad is áldottá.
Molnár Zsolt
Forrás: TeSó blog
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.