Megalakulásakor a magyar autentikus népi kultúra értékeinek népszerűsítését és a gyermekek intézményesített népzene- és néptáncoktatását vállalta fel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola égisze alatt 2018 óta működő Tulipán Tanoda – Magyar Népművészeti Iskola, mely immáron a megye tizenegy településén működik. Az idei tanévzárókra június első napjaiban, az összetartozás napjához kapcsolódóan került sor.
Beregszászban június első napján tartották a zárókoncertet. A Rákóczi Főiskola átriumában szervezett rendezvényen Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda – Magyar Népművészeti Iskola igazgatója arról számolt be, hogy a rendezvénysorozat Kárpátalja szerte 11 helyszínen valósul meg: Rahón, Visken, Tiszapéterfalván, Csepében, Nagyszőlősön, Tiszaújhelyen, Beregszászban, Nagyberegen, Nagydobronyban, Kisgejőcön és Ungváron. A rendezvény keretein belül a Tulipán Tanoda művészeti iskoláinak és Kárpátalja 75 településén kihelyezett szakköri foglalkozásainak növendékei, iskolások és az óvodák nagy és középső csoportos növendékei, összesen 2062 gyermek táncolja el az Összetartozás Táncát, illetve ad számot az év alatt szerzett tudásáról. „Mindez bizonyítja, hogy vagyunk, maradunk, s bízunk: mihamarabb eljön a várva várt béke. Addig is őrizzük, ápoljuk és továbbadjuk népi kultúránkat” – mondta Kepics Andzselika.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével – s az összetartozás táncában is részt vett – Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára. Aki kiemelte: a magyar kultúra – legyen az zene, tánc, ének, játék, képzőművészet – az, ami igazán összeköt minket, magyarokat itt a Kárpát-medencében és az egész világon. Azt kívánta, hogy a magyar ének, a magyar szó mindenkor győzze le a félelmeinket, őrizzen meg bennünket. „Ma azért vagyok itt, hogy hitet és reményt adjak mindannyiunknak” – mondta a helyettes államtitkár.
Azok az értékek, melyeket őseink ránk hagytak a néptánc lendületes mozdulatain át a népdalok szívhez szóló dallamáig, mind-mind arról mesélnek, hogy kik vagyunk és honnan érkeztünk. A hagyományok ápolása és megőrzése nem csupán a múlt tisztelete, de egyben a jövő építése is. Fontos, hogy ezeket az értékeket átadjuk a felnövekvő nemzedéknek, hiszen bennük él tovább nemzeti identitásunk – fogalmazott köszöntőjében Jusztin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja. Minden hang, amit megszólaltattok, minden dallam, amit eljátszottok, életre kelti őseink örökségét és összeköti a múltat a jövővel, mondta a diplomata a gyermekekhez intézve szavait.
Bár a trianoni békediktátum következtében nem tartozunk ugyan Magyarországhoz, de kultúrában, lélekben továbbra is megmaradtunk magyaroknak, fogalmazott Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke, aki a népi hagyományaink további ápolására biztatta a résztvevőket.
Ezt követően a Tulipán Tanoda – Magyar Népművészeti Iskola növendékei – akik Beregszászból, Gátról, Gutról, Jánosiból, Balazsérról, Beregardóból, Beregdédából, Nagybégányból, Kisbégányból, Mezőkaszonyból, Haláborról, Badalóból, Mezőgecséből, Macsoláról, Sárosorosziból, Csetfalváról, Nagymuzsalyból és Asztélyból érkeztek – bemutatták, hogy oktatóik egész éven át tartó lelkiismeretes, odaadó munkájának köszönhetően mit sikerült elsajátítani a magyar nép gazdag néptánc-, népzene és folklórkincséből. Ezen a délutánon igazán lélekemelő program részesei lehettünk.
A Tulipán Tanoda programsorozata a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Kovács Erzsébet
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.