A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

A kimagasló képességű fiatalok felkutatása és folyamatos fejlesztése céljából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával létrehozta a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványt, amely többek között az esélyegyenlőség jegyében széleskörű tehetséggondozást, fejlesztést, valamint tehetségkutatást végez Kárpátalja magyar anyanyelvű iskolásai, egyetemi, főiskolai hallgatói, fiatal kutatói között. Idén június elsején immáron tizenharmadik alkalommal szervezték meg a Kárpátaljai Tehetségnapot, amely egyben az alapítvány tanévzáró ünnepsége is.

A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

Isten mindenkinek adott talentumot. A szülők, a pedagógusok feladata, hogy a gyermekekben felfedezzék ezeket, s megteremtsék a feltételeket a tehetség kibontakoztatására, fogalmazott köszöntőjében Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója. Köszöntötte a kiemelkedő teljesítményeket elért fiatalokat, akik ezért a nap folyamán tehetségtallérokat, okleveleket, ösztöndíjakat vehetnek át, illetve azokat pedagógusokat, akik vállalták a tehetségápolás plusz feladatait annak érdekében, hogy tovább fejlesszék tanítványaik adottságait. Köszönetet mondott a Magyar Kormánynak az anyagi támogatásért, a szakmai szervezeteknek pedig a gyakorlati segítségért. Mindez az itteniek áldozatos munkájával párosulva biztosítja, hogy egyetlen tehetség se vesszen el.

A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

Balatoni Katalin, Magyarország Belügyminisztériumának köznevelési helyettes államtitkára az egész magyar nemzetrész számára példaértékűnek nevezte azt a tehetséggondozó munkát, ami Kárpátalján folyik a Rákóczi Főiskola égisze alatt. A magyar nemzet mindig rendelkezett szellemi nagyságokkal, és örömünkre szolgál, hogy van utánpótlás, mondta a helyettes államtitkár. Aki kifejtette, hogy a tehetségnek teret kell adni, ki kell bontakoztatni, ki kell nyitni a kis virágszirmokat, hogy termést hozzanak. Ebben fontos munkát végeznek a szülők, pedagógusok egyaránt, s az is hatalmas ajándék, hogy mindezt anyanyelvükön tehetik. Balatoni Katalin arra biztatott, hogy a közös célok mentén továbbra is együtt tegyük dolgunkat a magyar nemzetért, a gyermekekért és a családokért, a megmaradásért – a jövőért.

A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

Nagyra értékelte a Kárpátalján folyó, immáron intézményesített, az óvodától az egyetemig tartó tehetséggondozást Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivője, aki megerősítette: a Magyar Kormány továbbra is mindent megtesz a szülőföldön való megmaradás és boldogulás biztosításáért.

A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

Olyanok vagytok, mint a kertészetben a legszebb rózsák, a legszebb gyümölcsök, amelyeket gondosan és szakértelemmel állandóan gondozni kell. Ez a pedagógus feladata – fogalmazott köszöntőjében Orosz Ildikó, a főiskola és a pedagógusszövetség elnöke. Aki elmondta: harminc évvel ezelőtt indították el Kárpátalján a tehetséggondozást, s immáron tizenhárom éve ünnepélyes keretek között ünnepelhetünk, köszönthetjük a legtehetségesebbeket. Köszönet ezért szülőknek, pedagógusoknak, támogatóknak egyaránt.

A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

A továbbiakban tehetségtallérokat kaptak azok az iskolások (összesen 245-en), akik a legeredményesebben szerepeltek a KMPSZ által szervezett vetélkedőkön. Emellett átadták az Ady Endre- és a Szent Imre-ösztöndíjakat, a Zrínyi Ilona Szakkollégium kutatói ösztöndíjait, oklevelet kaptak az első évét záró a Kölcsey Szakkollégium legeredményesebb diákjai, és az ECL Nyelvvizsgaközpontban sikeresen vizsgát tettek is átvehették bizonyítványaikat.

A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

A tehetségnap programját a „GENIUS” JA által szervezett „Szól a fülemüle” népzenei és néptánc tehetségkutató, az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési verseny és a ZeneVarázslat néhány legsikeresebb produkciója színesítette. Fellépett többek között a mezővári Hangicsáló énekegyüttes, a Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes és a Rezeda Band, a hangszeres szólisták közül a viski Jőrös Ádám, a beregszászi Klárikova Zsófia és Bobály Benjámin, a beregdédai Körözsi András, Gogola Eszter (Beregszász) pedig népdalokat adott elő. Végezetül a résztvevők közösen fogyasztották el a számukra készített 13. születésnapi tortát.

A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet

Ennyi tehetséges fiatal láttán örömmel és reménnyel telt meg a szívünk: van jövője a kárpátaljai magyarságnak.

Marton Erzsébet 


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
A 13. Kárpátaljai Tehetségnapon - Tehetséges fiatalok – a jövőnk zálogai. Fotó: Kárpátinfo/Marton Erzsébet
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.