Egy kárpátaljai művész a nagyvilágban - Matl Péter élménybeszámolója. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Egy kárpátaljai művész a nagyvilágban - Matl Péter élménybeszámolója. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Egy képzőművészeti tábor sokkal több annál, minthogy megismerjük a világ más tájairól érkezett kollégák munkamódszereit, gondolkodásmódját. Ne feledjük, minden ilyen alkalomra konkrét céllal érkezünk, feszített tempót kell diktálni önmagunknak, hogy a megvalósításra váró mű idejében elkészüljön. Ehhez pedig pótlólagos energiákat kell mozgósítani, hangsúlyozta Matl Péter szobrász, festő és grafikus a Munkácsy Mihály Magyar Házban tartott élménybeszámolóján. Az újjáéledt Munkácsi Magyar Egylet felkérésére lezajlott előadás során a művész fényképek segítségével villantotta fel azokat az élethelyzeteket, amelyeket az elmúlt több mint három évtized alatt a különböző alkotótáborokban megélt. Japán, Kína, Brazília, valamint Európa számos országa szerepel a táborlistán.

Önmagát adta az ötlet, hogy a művész bemutassa az Ópusztaszeren felállított Nemzeti Összetartozás emlékművet, amelyet két fiával, Árpáddal és Szilárddal, valamint ifj. Hidi Endrével együtt készített 2012-ben. Az alkotó elmondta, hogy mindig az a szándék vezérelte, hogy műveit kivigye a közönség elé, hogy azokat minél többen láthassák. Egy jó köztéri szobor ugyanis meghatározza a környezetének a hangulatát. Matl Péter természetesen szólt arról is, hogy milyen hatással volt rá az az ország, az ott élő emberek közössége, amelyeket felkeresett. Felfigyelt például arra, hogy a japánok mennyire fontosnak tartják: a meditációra, az elmélyülésre alkalmas terek vegyék őket körbe. A felkelő nap országa művészeire a hagyománytisztelet, a precizitás és a letisztultság jellemző. A világ túlsó felében, Brazíliában pedig azzal szembesült, hogy ott mennyire nyitottak az emberek: mosolyognak feléd, bátorítóan néznek a szemedbe, mindig hajlandók megállni egy kis diskurzusra. Történelmileg úgy alakult, hogy Dél-Amerika földrésznyi nagyságú országában a barokk stílus vált az etalonná. Ebből fejlődtek ki a modern művészeti ágak.

Egy kárpátaljai művész a nagyvilágban - Matl Péter élménybeszámolója. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Egy kárpátaljai művész a nagyvilágban - Matl Péter élménybeszámolója. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A művész számára óriási élményt jelentett, amikor Kínában a 12 millió lakosú Hulan város melletti szobrásztáborban tölthetett néhány hetet. Az itteni szervezők azt találták ki, hogy az elkészült alkotásokat egy úszó, bójával rögzíthető talapzatra rakják, s így azokat a partról lehet megtekinteni. Egy idő után a mozgó szoborparkot tovább viszik a folyón, hogy abban egy másik nagyváros lakói is gyönyörködhessenek.

Matl Péter beszámolt róla, hogy a szobortáborok szövetsége révén nyolcvan táborral állnak szinte napi kapcsolatban, így a Kárpátalján szervezett szobortáborok munkájába a világ több száz művésze betekintést nyerhetett az elmúlt évek során.

Pogány István, a Munkácsi Magyar Egylet fölött védettséget vállaló helyi római katolikus egyházközség plébánosa annak az örömének adott hangot, hogy újraindult a szervezet, hogy az itteni magyarok egy olyan közösségi térben mozoghatnak, ahol lehetőség nyílik szabad idejük tartalmas eltöltésére, az informálódásra és megbeszélhetik ügyes-bajos dolgaikat.

Egy kárpátaljai művész a nagyvilágban - Matl Péter élménybeszámolója. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Egy kárpátaljai művész a nagyvilágban - Matl Péter élménybeszámolója. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A találkozó moderátora, a szervezet egyik alapítója, Popovics Pál arról számolt be, hogy a továbbiakban havi-kéthavi gyakorisággal tartja összejöveteleit az egylet, arra törekszenek, hogy ezek az alkalmak minden résztvevő számára maradandó élményt nyújtsanak. A jelenlevők ezután baráti beszélgetésen vettek részt, majd este fél kilenc tájban az udvaron meggyújtották a nemzeti összetartozás és a béke tüzeit.

Kovács Elemér


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.