Két orosz zenekar, az SBP4 és a Pornofilmy, valamint egy ukrán együttes, a Nervy is koncertet ad a következő hetekben Budapesten, az A38 hajón.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta az oroszországi és ukrajnai művészeti élet számos képviselője, sok zenekar is kénytelen volt elhagyni hazáját. Köztük az orosz SBP4 március 19-én, az ukrán Nervy március 21-én, a szintén orosz Pornofilmy pedig április 16-án lép fel a budapesti A38 hajón és áll ki az erőszak ellen - közölte a szervező Livesounds kedden az MTI-vel.
Először játszik a magyar fővárosban a legismertebb orosz indie zenekarok egyike, az SBP4 (Szamoje bolsoje prosztoje csiszlo, amely a legnagyobb prímszám orosz elnevezése). A csapatot 2006-ban alapította Kirill Ivanov és az EU névre hallgató duó. Az SBP4 lendületes, pszichedelikus felütésekkel tarkított elektronikus zenét készít, amibe afrikai ritmusokat, hip-hop breakeket, funkos gitárfutamokat és diszkós elemeket kevernek. A zenekar eredetileg Szentpéterváron működött, ahonnan a háború kezdete után nem sokkal elköltöztek. Már az ukrajnai invázió másnapján közleményt adtak ki közösségi média csatornáikon, amelyben elítélték az orosz agressziót, és hangsúlyozták, hogy a háborút nevén kell nevezni, és minél hamarabb meg kell állítani. A zenekar ezúttal Nyicsevo bolse nyet című új albumát és persze jó néhány régebbi dalát hozza a turnéra, és Budapest után egy nappal, március 20-án Bécsben is koncertet ad.
A 2010-ben alakult ukrán Nervy hatalmas népszerűségnek örvend hazájában és háborúellenes kiállásáról is ismert. Koncertjein a korábbi sikerszámok mellett mostanában legújabb, Slam and Depression című stúdióalbumáról hangzanak el dalok. Fennállásuk során bejárták már a FÁK-országait és Európát is, több ezer koncertet adtak és számos fesztiválon is szerepeltek. A frontember Zsenya Milkovszkij által vezetett Nervy rockzenéjét Bécsben március 21-én, a budapesti A38 hajón március 26-án hallhatja a közönség.
Április 16-án a punk rockot képviselő Pornofilmy érkezik Budapestre. A legnépszerűbb oroszországi rockzenekarok egyike Dubnóból indult 2008-ban, eddig tizenhárom kiadványa, lemeze, köztük nyolc stúdióalbuma jelent meg. A csapatot Vlagyimir Kotljarov énekes, Vjacseszlav Szeleznyev szólógitáros, Alekszander Ruszakov ritmusgitáros, Kirill Muravjov dobos és Alekszander Agafonov basszusgitáros alkotja. Dalszövegeik erősen átpolitizáltak, kiállnak az egészséges életmód mellett: minden tag vegetáriánus, nem isznak alkoholt, nem drogoznak és nem dohányoznak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.