Sárosorosziban még a mostani háborús időkben sem szakadt meg a betlehemezés ősi hagyománya. Itt a karácsonyi pásztorjáték ismerete apáról fiúra száll, a különböző szerepeket is tudja a csoport valamennyi tagja.
Szükség is van minderre, a Krisztus-várás és az Üdvözítő megszületésének ünnepe ezen az éven, az ismert okok miatt, ugyancsak mozgalmasra sikeredett – magyarázza Mihók Erika, aki több mint harminc éve áll a helyi kultúrház élén. – Mert ahhoz, hogy együtt legyen a család, sokaknak bizony át kell kelni a határt. De szerencsére mindig akadnak olyanok, akik helyettesítsék a betlehemes csoport távol lévő tagjait. Így aztán a szenteste remélhetően útnak indul a csapat, hogy felkeresse az itteni otthonokat, s elvigye a jóhírt a Megváltó megszületéséről.
A betlehemezők másnap a római katolikus templomban mutatják be a pásztorjátékot, szentmise után pedig a község főterén immáron nemcsak a római katolikus, hanem a református hívek előtt is.
A sárosorosziak saját gyűjtésüket mutatják be, számol be róla Mihók Erika. Mintegy bő negyedszázaddal ezelőtt Bábel Heléntől, egy már akkor is idős asszonytól és néhány hasonló korú férfitól jegyezték le az itteni pásztorjáték szövegét, s útmutatásuk alapján állították össze a kellékeket.
Mint ahogy emberemlékezet óta mindig, a betlehemezők a szentestét követően karácsony első és második napjának estéjén is járják a falu utcáit. A sárosoroszi hagyományőrző fiatalok abban reménykednek, hogy országunkba mihamarabb beköszönt a béke, s akkor ismét részt vehetnek a betlehemezők Kárpát-medencei seregszemléin.
Kovács Elemér
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.